A garázssor új tetőt kap, kicserélik a nyílászárókat, szigetelik az épületet és napelemeket is telepítenek. Parkosítják a jelenlegi udvart, amely térkő burkolatot is kap. A felújított részlegben kapnak helyet majd a műhelyek és raktárak. A munkálatok már elkezdődtek, várhatóan jövő év februárra elkészül a beruházás, amelyhez 200 millió forint hitelt vesz fel a cég.
– A beruházásnak köszönhetően hatékonyabban és takarékosabban tudunk majd működni. Minden tevékenységünk egy helyre kerül, kulturált, modern környezetbe. Fontos szempont volt, hogy tehermentesítsük a telephelyünk környékét, hiszen ez lakott terület. Ha elkészül a fejlesztés, a volt lerakó területén is, akkor a hulladékszállító nagy gépjárműveink, a hókotrók az ipari területen állomásoznak majd, ezzel jóval csendesebbé válik a környék – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a Probio Zrt. vezérigazgatója.
Már zajlik a tervezése a telephely utcafrontjának átalakítására. A jelenlegi rossz állapotú műhelysort elbontanák, a helyére épülő házban kapna helyet az ügyfélszolgálat, az emeleten pedig szolgálati lakásokat alakítanának ki. Egy bio-massza fűtőmű felállítását is tervezik, itt főleg a zöldhulladék hasznosításából származó fűtőanyagot használnák.
– A megújuló energia felhasználásának lehetőségeit folyamatosan keressük. A tervezett bio-massza üzemben előállított hőkapacitás az előzetes számítások szerint az uszoda és a sportcsarnok teljes fűtését biztosítaná. Cégünk várhatóan a nyár végén visszavásárolja a Füredhő Kft. üzletrészét, így a cég ismét teljes egészében a Probio Zrt. tulajdonába kerül – fogalmazott Somogyi László.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben