Oldal kiválasztása

Nemzetközi vízügyi szakértők találkozója Füreden

Szerző: | 2019-06-20.

Megrendezték a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 Nemzetközi Program- és Szövegező-bizottságának (International Programme and Drafting Committee) találkozóját Balatonfüreden.

A nemzetközileg elismert vízügyi szakértőkből álló, kilenctagú bizottság feladata a Magyarország kormánya által és Áder János köztársasági elnök fővédnökségével immár harmadik alkalommal megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 (BWS 2019) programjának és záródokumentumának összeállítása. A Szöllősi-Nagy András professzor által elnökölt bizottság 2019. június 13-16. között háromnapos ülésen készítette elő a BWS 2019 záródokumentuma, a „Budapest Felhívás” első változatát.

Az idei világtalálkozó a vízválság kezelésének sürgősségére hívja föl és irányítja a nemzetközi figyelmet, melyet az esemény mottója is tükröz: „Megelőzni a vízválságot”. A tervezet ezért – a válság közelségét is érzékeltetve – a világ minden kormánya és állampolgára számára követendő, konkrét ajánlásokat fogalmaz meg a vízválság kihívásainak megelőzésére és kezelésére, a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz következtében előálló helyzetek mindegyikére.

A bizottság tagjai látogatást tettek a Vaszary Galériában, ahol a Folyók, tavak, tengerek az Éltető víz című tárlatot tekintették meg Plesznivy Edit művészettörténész vezetésével.

Forrás: bws honlapja

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004