A Japán vb a hajóosztály második kvalifikációs viadala volt. A tavalyi világbajnokságon 14 ország szerzett indulási jogot a tokiói játékokra, a mostani versenyen pedig további öt nemzet jutott kvótához.
– Nagyon boldog vagyok, mert rettenetesen nehéz versenyen sikerült elérni a célomat – nyilatkozta az MTI-nek nem sokkal az óvási időszak leteltét követően Vadnai Benjamin, hozzátéve, hogy a 2016-os riói játékokra lényegesen könnyebb volt a kvalifikáció, mint a tokióira.
– Rengeteg helyet elvettek tőlünk. Négy éve elég volt az ötvenben végezni a második kvótaszerző vb-n, most viszont a 22-ben kellett lenni, szerencsére sikerült – mondta a balatonfüredi versenyző, aki hozzátette: testvérének, Jonatánnak és neki is az volt a célja, hogy bekerüljön a legjobbakat felvonultató arany csoportba a 156 fős mezőnyből. Oda viszont közel húsz olyan hajós jutott be, aki még szerezhetett kvótát, így az első futamokon nem lehetett csak rájuk figyelni, a cél inkább az volt, hogy az első húszban legyen az összetettben.
A riói olimpián 33-dik, korábban ifjúsági és junior korosztályban is világbajnok Vadnai Benjámin végül a 20. helyen zárta a világbajnokságot, míg Vadnai Jonatán a 31. lett.
Vadnai – Berecz Zsombor (Finn dingi) és Érdi Mária (Laser Radial) után – a harmadik magyar vitorlázó, aki kvótát szerzett a tokiói olimpiára.
Fotó: MVSZ
fü-fü-füredi
2025.06.17.
A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…
Bővebben
füredi társaság
2025.06.16.
Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.06.12.
Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.
Bővebben