Oldal kiválasztása

Kiknek a borait ihatjuk a Borheteken?

Szerző: | 2019-07-12.

A város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválját augusztus 9 - szeptember 1. között rendezik meg a Tagore sétányon. Huszonöt borász települ ki, az első boros pavilon, a hagyományoknak megfelelően idén is az év borászáé, azaz Kálmán Józsefé. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz féle bor, köztük rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és persze a díjnyertes borok.

A borosgazdák faházai a szokott helyen sorakoznak majd a Tagore sétányon. Ezúttal is csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel.

Az első pavilont az év füredi borásza, Kálmán József, azaz az Arias borászat kapja. Tizenkét féle bort kínál a borászat majd a fesztiválon: pécselyi Olaszrizling, Kékfrankos Rozé, Kékfrankos Gyöngyöző Rozé, Chardonnay, Ottonel Muskotály, Sárga Muskotály, Turán, Cabernet Franc illetve balatonfüredi Olaszrizling és Szürkebarát.

A Borheteken ezúttal is csak palackozott borok kínálhatók, borászatonként 6-12 féle bort lehet majd kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek. Nem lesz egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 250 forinttól akár 600 forintba is kerülhet.

Íme, a kitelepülő borászok listája:

Arias Borászat
Gyukli Pince
Reitner Pince
Piffáth Pince
Béla és Bandi Borászat
Dobosi Pincészet
Echo Pince
Figula Pincészet
Mészáros Pince
Horváth Borház
Schieszl Borház
Zelna Borászat
Vesztergom Pince
Paloznaki Péter Pince
Söptei Pincészet
FodorVin
Koronczai Pince
Szabó és Fia Borpince
Ódor Pince
Koczor Pince
Bökő Pince
Thetis Borászat
Balogh Pince
Lídia Borház
Szent Benedek Iskola

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

2025. április

HKSzCsPSzV
31123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
2829301234
Events are loading, please wait...

Hírek, Agora

Hírek

Óvodai beiratkozás

Balatonfüreden április 28-29. között van mód a 2025/2026. nevelési, illetve tanévre történő óvodai beiratkozásra.

Pályázatok civil szervezeteknek

Az önkormányzat kiírta a városban működő civil szervezetek és művészeti csoportok pályázati lehetőségeit.

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

autós

2025.04.10.

Pocsék az utak állapota! A főutak tele vannak kátyúkkal, akkorák, hogy veszélyesen megdobják az autót, a kisebb utak széle szétmállik,…

molnár

2025.04.10.

Kedves István, mondjuk az Ön hozzászólása is tele van helyesírási hibákkal... Itt nem kell megadni az e-mail címet, ezt számonkérni…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart