A Magyar Úszó Szövetség pályázatában a világbajnokság helyszíneként Budapest és Balatonfüred volt megnevezve. 2017-ben rendezett közösen vizes világbajnokságot Budapest és Balatonfüred, akkor a nyíltvízi versenyeknek adott helyet Füred.
– Egyelőre szándéknyilatkozatot adtunk arról, hogy nyertes pályázat esetén megfontoljuk a füredi rendezés lehetőségét. Végleges döntés még nincs, ez egy lehetőség, amely sok előnnyel járhat, de az biztos, hogy a 2017-es világversenyhez képest a Tagore sétány leterheltségén mindenképp enyhítenünk kell majd – nyilatkozta portálunknak korábban Bóka István polgármester.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) bejelentése szerint hét nemzeti szövetség pályázott a 2025-ös és a 2027-es világbajnokságra. A magyar pályázat mellett Ausztrália Melbourne-nel, Oroszország Kazannyal, Szerbia Belgráddal, az Egyesült Államok Greensboróval, valamint Kína és Ukrajna szerette volna megrendezni a világversenyt.
A döntéssel kapcsolatban Julio C. Maglione, a FINA elnöke kifejtette: a magyar főváros a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezte két évvel ezelőtt, és semmi kétsége afelől, hogy a bizalmat ismét meghálálják.
A 2019-ben a dél-koreai Kvangcsu, 2021-ben a japán Fukuoka, 2023-ban pedig a katari Doha ad majd otthont a vízi világbajnokságnak.
A magyar főváros és Balatonfüred mellett eddig Perth, Róma, Barcelona, Fukuoka és Kazany rendezett két vizes világbajnokságot.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben