Oldal kiválasztása

Van, amikor árad a zene

Szerző: | 2019-07-23.

Cigányprímások versenye az Anna-bál jegyében. A zsúfolásig telt Kisfaludy Galériában hét hegedűs mérte össze a tudását. Ismerjük egymást, jók vagyunk, a pillanatnyi állapot és a zsűri ízlése dönt majd – mondták a prímások.

Megosztott első helyen Bangó János és Tomhán Gyula Ferenc végzett.
Bangó János 19 éves korában alapított saját zenekart, prímásként egy évig muzsikált a 100 tagú cigányzenekarral. Tomhán Gyula Ferenc a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban végezte tanulmányait, a Rajkó zenekar prímása. A két nyertes fejenként ötszázezer forinttal gazdagodott, emellett fellépési lehetőséget kaptak a jövő évi Balatonfüredi Prímásverseny zárókoncertjén.

Második helyen a mezőny legfiatalabb prímása, a 20 éves Horváth László végzett, a harmadik helyezést pedig Sándor Zoltán nyerte el.
A különdíjat, amely egy Rácz Pál hegedűkészítő mester által felajánlott hegedű, Váradi Gyula kapta.
További két különdíjat is kiosztott a zsűri, ezeket Farkis Béla és Oláh Dávid nyerte el.

Az elbírálás során kiemelt szempontnak számított a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása.

Lavotta János emlékére először 2013-ban hirdetett prímásversenyt a város illetve a Hagyományok Háza, azzal a szándékkal, hogy a nagy múltú cigányzene fiatal prímásainak bemutatkozási lehetőséget adjon.

Az országban kuriózumnak számító versenyen idén hét, 35 évesnél fiatalabb, klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs mérte össze a tudását. Hatan Budapestről, egy hegedűs pedig Keszthelyről érkezett. Farkis Béla nemcsak ezzel lógott ki a többiek közül, hiszen két évvel ezelőtt egyszer már indult a versenyen, akkor különdíjat kapott.

– Megnézem hol tartok most. Az akkori verseny jó élmény volt, talán fejlődtem azóta. Hatéves korom óta hegedülök, sokat hallgattam Roby Lakatos játékát, most itt ül a zsűriben, kíváncsi vagyok a véleményére. Többen a prímások közül ismerjük egymást a zeneművészeti egyetemről, barátok is vagyunk, érdekes lesz így zenélni. Bár rendszeresen játszom közönség előtt az izgulást nem tudom kiszámítani. Valamikor árad a zene, máskor küzdeni kell érte, ezt soha nem lehet kiszámítani – válaszolta kérdésünkre Farkis Béla, aki zenekarával Keszthelyen már hét éve zenél egy étteremben.
– Meg kell becsülni a fellépési lehetőséget, mert nincs sok belőle. Nekünk cigányprímásoknak egyelőre maradnak a vendéglátóhelyek vagy külföldön lehet szerencsét próbálni, én is zenéltem például hajón. A prímásversenynek nagy presztízse van, ez is lehet egy esély – mondta a Keszthelyről érkező prímás.

  • Képgaléria

A prímásoknak egy kötelező és egy szabadon választott számot kell előadniuk, egy állandó zenekar kíséretében a Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyen a zsűri: Radics Ferenc, Roby Lakatos, és ifj. Kállai Kiss Ernő jelenlétében.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart