Őslakosok kontra nyaralók

Mi táplálja a balatoni kultúrharcot? Miért áthidalhatatlanok az ellentétek a helyi lakosok és az ideérkező nyaralónépség között? Hogyan alakulnak át a hagyományos balatoni terek és miért nincs helyi népi kultúra? Aki a kérdésekre keresi a választ, olvassa el Schleicher Vera Kultúrfürdő című hiánypótló könyvét. A kötet bemutatóján jártunk.

Öt év kutatómunka és több tucat interjú alapján írt Kultúrfürdő című könyv az etnográfus, muzeológus szerző doktori értekezésének szerkesztett és olvasmányos változata. Új perspektívával gazdagítja a Balaton-térségről szóló ismeretanyagot, egyszerre mérlegeli, a turizmus miként hatott az őslakosságra illetve a nyaralónépességre, hogyan alakította viszonyukat. Így aztán a könyv izgalmas felfedezéseket kínál mindenkinek, akár állandó lakosként, akár alkalmi fürdővendégként kötődik a térséghez.

Az mindenképp tanulságos, hogy a könyvből kiderül: 150 évvel ezelőtt is hasonló gondok jellemezték a Balaton térségét, a helyi lakosok és a nyaralók közötti konfliktusok mit sem változtak.

– A turizmus kifejezés a Balatonnál az 1930-as években jelent meg, az őslakosok viszont már a 18. század közepétől kiadták a szobáikat a fürdővendégeknek. Ez egy kölcsönös érdekeken alapuló szolgáltatás volt, azonban korántsem konfliktusmentes. A helyeik ugyan haszonélvezői a turizmusnak, de inkább csak követői és kiszolgálói az ideérkezők igényeinek, alkalmazkodnak a hozott kultúrához. Ellentmondásos elvárásokkal szembesülnek az őslakosok, a helyi nem túl markáns népi kultúrával szemben megjelennek az urbanizált, polgári minták. A turizmus láthatóvá teszi a jelentős különbségeket, az egyik legmeghatározóbb példa erre a víz, maga a Balaton használata. A problémák ma is szinte ugyanazok – válaszolta kérdésünkre Schleicher Vera.

A könyv mintegy százötven évet vizsgál a tó turizmus célú hasznosításának kezdetétől a hagyományos kultúra perspektíváinak végleges beszűküléséig. A kezdet 1821, az első közcélokat szolgáló balatonfüredi hidegfürdő megnyitása, a vég 1960, a téeszesítés.  Fókuszában azonban a két világháború közti időszak áll, amelynek egyszerre modernizációs és konzervatív törekvései, és az ennek nyomán kibontakozó balatoni kultúrharc a mai napig meghatározza a térség arculatát és lehetséges fejlődési irányait.
Trianon után a Balaton az ország szent tava lett, utolsó kincsünk. Egy nagyon erősen hazafias ideológia ült rá a Balatonra, amely oly mértékben meghatározta a szemléletet, aminek következményei ma is érezhetőek.

Miközben a Balaton jobb fürdőhelyein már a 30-as években jazzt játszanak és megfordul itt mindenki, aki a szellemi életben számít, a helyiek az őket ért erős ingerek miatt modernebbül kezdenek el öltözködni, táplálkozni, a hajukat hordani, addig viszont a hagyományos kultúra gyakorlatilag eltűnik. A fizikai és a szimbolikus balatoni terek átrendeződnek, a térséget tulajdonképpen kisajátítják az ideérkezők, a helyiek pedig csak szemlélői az eseményeknek. Az idegenforgalom az őslakosság felé a mindenkori elit modernizációs törekvéseit, értékrendjét közvetítette, amivel képtelen volt azonosulni a helyi lakosság.

– Mindenütt az autentikusság keresése a turizmus motorja. A Balatonnál ez fokozottan igaz, ráadásul az ideérkezők a víz jelenléte miatt az „én” megélésére törekedtek és törekszenek elsősorban ma is. Németh László írta, hogy a Balaton az ország rekreációs telepe és egyben idegszanatóriuma. Ebben a szemléletben nem tudott igazán érvényesülni a helyi bor és szőlőkultúra, az agrárium és a helyi hagyományos tevékenységek sem. A helyi gazdálkodási formák nem tudtak együtt fejlődni a turizmussal, mint például az Alpokban. Ma már a borászat jelen van és a gasztronómia is, de a turizmus volt a megváltó és az ma is. Identitás válság van most is, nem a helyi vállalkozók, hanem ideérkezettek működtetik a gazdaságot – vélekedett Schleicher Vera.

Az esten felmerült, vajon milyen autentikusságról beszélhetünk a Balatonnál, miközben a halászat mint az egyik tradicionális tevékenység, szinte teljesen megszűnt, balatoni halat alig kapni a tónál. Milyen autentikusság az, hogy a tó partszakasza szinte külön válik már a térségtől, és az őslakosság számához viszonyítva a kezdeti harminccal szemben hetvenszeresére nőtt a tóhoz látogatók (beköltözők, turisták) száma, akik egy új kulturális mintát hoztak magukkal, miközben azzal is számolni kell, hogy a borúlátóbb klímakutatók szerint ötven év múlva egy majdnem kiszáradt tó körül él majd az elöregedett népesség.

A teljes Balaton régió kultúrtörténetét feldolgozó kötetről a szerzővel Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke és Tóth Györgyi, a Lipták Gábor Városi Könyvtár igazgatója beszélgetett a Vaszary Galériában, Kovács Alex, a galéria kiállítás szervezőjének moderálásában.

A valóban hiánypótló, korabeli fotókkal ellátott kötet Balatonfüreden a Vaszary Galériában illetve a Líra könyvesboltban kapható.

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.