Csak jó akartam lenni!

A magyar színjátszás jellegzetes alakja, több emblematikus alakítás fűződik a nevéhez. Ő volt Szókratész a halálra ítélt, agg filozófus, Tust, a kivénhedt színházi macska, Albin az Őrült nők ketrecében, Arturo Ui a gengszter. A Moliére, Shakespeare, Brecht darabok ellenére az egész ország mégis Hókuszpók szinkronhangjaként azonosítja és persze Patás figurájával az Indul a bakterház című filmből. A 78 éves, visszavonultan élő Haumann Péter füredi estjén jártunk.

– Orvosnak készültem. Apám azt mondta, ne egy hivatásra tegyem fel az életemet, az embernek több lábon kell állnia, így aztán arra jutottam: fodrász leszek. Elvégre mindkettő az emberekkel foglalkozik, gondoltam. Szüleim egyébként szintén fodrászok voltak, bár igaz, apám színészkedett is, amit nagyon sokáig titkolt előlem. Nem voltak jelentős szerepei, de akkor is a színpadon állt. Gyerekként sokat voltam egyedül, mindazt, ami nem történhetett meg velem, azt kipótoltam a képzeletemmel. Hevertem a fűben és néztem a hangyákat, elképzeltem milyen hangyának lenni. Éreztem arcomon a fűszálak érintését, ahogy haladtam előre a hangyaéletemben. Valószínűleg innen jött a színészkedés – mondta Haumann Péter, a zsúfolásig telt Zsidó Kiválóságok Házában tartott estjén.

A színész a gyerekkori emlékei mellett nagy beleéléssel beszélt a mesterségéről is. Többször említette a szép, plasztikus beszéd fontosságát, amit véleménye szerint manapság hajlamosak elfelejteni a színészek, akik azért, hogy elkerüljék a míves beszédet, kidobják az érthetőséget, a színház egyik alapvető értékét.
Érzékletesen beszélt a testtartás fontosságáról is, mint mondta, Arturo Ui kissé hisztérikus gengszter megformálásánál kitalált egy érdekes testhelyzetet, ugyanis, ha az ember támaszállásban áll, a közönség nyugodt, védettnek érzi magát. De ha párhuzamos a két lábfej, a felsőtest előre dől, a karok lógnak, akkor az egész alaknak van egy rossz kisugárzása.

– Erős empátia működik bennem. Ez segített, hogy színész lehessek. A színészet egy nagyon finom, törékeny szakma. Lehetne erről sokat beszélni, de színésznek születni kell, mint mondjuk hercegnek is. Rengeteg energiát beletettem a színészetbe. Jó akartam lenni. Azt akartam, hogy amit elképzeltem, eljátszottam magamban, azt maradéktalanul a színpadra tudjam vinni. Sokat adott és sokat elvett tőlem a színház. A két rossz lábam is a színészet miatt van. Egyiket baltával verték szét véletlenül egy jelentben, a másik akkor ment tönkre, amikor egy hanyag díszlet miatt félreléptem a színpadon.131-szer játszottam az Őrült nők ketrecében magas sarkú cipőben, borzalmas volt, lehet ez is közrejátszott a trombózisomban. De ezek nem számítanak, csak elmeséltem.

A sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket aratott. Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust. Elmondása szerint a darab nemcsak beszélni tanította meg a színpadon, hanem a csendek, a szünetek jelentőségét is megértette általa.

– Vannak szerepek, amelyek komoly fordulópontok voltak. Egyik ilyen a Szókratész védőbeszéde. 29 éves voltam, akkor költöztem fel frissen Pestre a 25. Színházhoz és megkaptam ezt a rendkívüli szöveget. Küzdöttem vele, küzdöttem a rendezővel is, aki megalázott a próbák során. Egyszer filozófia szakos hallgatókat hívott be a próbára, akiknek többször lenézően elmondta, hogy ez a 29 éves fiatalember lesz Szókratész, na, hallgassák meg, mit mond. Belekezdtem, de tíz perc múlva leállított, én sírva hagytam el a próbatermet. Olyan a színészet, mint az aranymosás. Nagy-nagy türelem kell hozzá, figyelem és alázat.

Az esten Haumann Péter több, jelentős színházi szerepéből is levetítettek egy-egy rövid részletet. A Shakespeare, Dosztojevszkij darabok után, amelyeket a művész néha kommentált is, végül az Indul a bakterház című kultikussá váló film végső nagy jelenetét is megnézhette a közönség, majd stílszerűen gombócot kóstolhatott az est végén.

– Én mindig is enyhe konfliktusban voltam a környezetemmel, a színházzal, miközben nagyon szerettem volna közéjük tartozni. Vágytam a játékra, és arra, hogy szeressenek a kollégáim, szeressen a színház. Az volt a legrosszabb, amikor nem kellettem a Katonába. Évekig a cipőm mellett jártam. Esténként írogattam és vörösboroztam. Négy éve felhagytam a színészettel. Nem találok érintkezési felületet a szakmával, nincs akivel közösséget vállaljak. De nincs bennem szomorúság, visszamenőleg sincs bennem hiányérzet. Ülök a Balaton-parton és nézem a vizet, élvezem Paloznak nyugalmát.

Haumann Péter 1941. május 17-én született, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze. Három gyermeke közül Petra és Máté is a színészpályát választotta.
1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1994-2016 között a Katona József Színház tagja.

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.