Oldal kiválasztása

Nyílt napot rendez a Balatonfüredi KSE

Szerző: | 2019-09-27.

Az elmúlt évekhez hasonlatosan idén is nyílt napot tart a Balatonfüredi KSE, amelyre várják a kézilabdázáshoz kedvet érző fiatalokat és a szüleiket. Október 14-én illetve november 11-én rendezik meg a nyílt napokat.

Balatonfüreden, az Eötvös Loránd Általános Iskola testnevelői irányításával, már a nagycsoportos óvodások ízelítőt kaphatnak a sportágból. Ezt követően a kisiskolás bajnokságokban már versenyezhetnek is, hogy aztán az U15-ös korosztállyal belépjenek az egyesület profi rendszerébe.

Jelenleg öt korosztályos bajnokságban  (ifi- és serdülő I. és II. osztály, valamint a gyerekbajnokságban induló U15) vesznek részt a füredi kézilabdacsapatok Kárpáti Krisztián, Kis Ákos és Lelkes Gábor irányításával. A klub utánpótlás igazgatója, Kárpáti Krisztián egyben az ifjúsági válogatott szövetségi edzője is.
A fiatalok két felnőtt bajnokságban – az NB.I./B nyugati és az NB.II. észak-nyugati csoportjában – is versenyeznek.

A füredi utánpótlás nevelés a korosztályos sikerek mellett- bajnoki címek és helyezések, korosztályos válogatottságok – azzal is büszkélkedhet, hogy számtalan itt nevelkedett játékos játszik a jelenlegi felnőtt csapatban, vagy éppen más NB.I-es klubban, sőt, BL csapatokban. Nem egy füredi nevelés mutatkozhatott be a felnőtt magyar válogatottban is. Jelenleg két junior korú játékos – Andó Arián és Máthé Dominik – kapott meghívást Gulyás István szövetségi kapitánytól.

Október 14-én illetve november 11-én rendezik meg a Balaton Szabadidő Központban a nyílt napokat. Íme, a tervezett program:

15.30 Iskolák bemutatása az igazgatók és testnevelő tanárok segítségével, felvételi információk és az egyesület szervezeti, működési felépítésének bemutatása az edzők, klubvezetők jóvoltából
16.00 Akadémia hotel bejárása, a csarnokok, edzőtermek, az infrastruktúra bemutatása
17.00-18.30 Edzés az Eötvös sportcsarnokban

Érdeklődés, jelentkezés:
20/ 937- 3927
30/ 594 – 3002
balatonfuredikc@gmail.com

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
augusztus 15 - augusztus 21
  • 15

    Találkozások

    17:00
    2022.08.15-2022.08.18
    Balatonfüred, Malom köz
    Balatonfüred, Malom köz

    Szabadtéri összművészeti kiállítás.

    Kovács Kati koncert

    20:30 -22:00
    2022.08.15
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Életmű koncert.

  • 16

    A Pál utcai fiúk

    20:00 -22:00
    2022.08.16
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadás.

  • 17

    Zorán koncert

    20:00 -22:00
    2022.08.17
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Régi és új dalok.

  • 18

    BalatONkoncertek

    16:00 -21:00
    2022.08.18-2022.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek a víziszínpadon.

    Ocho Macho és Honeybeast koncert

    16:30 -22:00
    2022.08.18-2022.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

  • 19

    Katti Zoób divatbemutató

    18:00 -21:00
    2022.08.19
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Fashion Night 2022.

    Caramel és Dirty Slippers koncert

    18:00 -23:00
    2022.08.19
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

    Kertmozi

    21:30 -23:00
    2022.08.19
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

  • 20

    Augusztus 20.

    10:30 -18:00
    2022.08.20
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Államalapító Szent István Ünnepe.

    Orgonakoncert

    19:00 -22:00
    2022.08.20
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Gedai Ágostok koncertje.

    Magashegyi Underground koncert

    20:00 -22:00
    2022.08.20
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

  • 21

    Alma Zenekar koncert

    16:00 -20:00
    2022.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004