Oldal kiválasztása

November végére elkészül a városi könyvtár

Szerző: | 2019-10-01.

Javában zajlik a városi könyvtár felújítása és bővítése. A mintegy 320 millió forintos beruházás a tervek szerint november végére befejeződik, várhatóan jövő év januártól pedig már látogatható lesz a felújított könyvtár.

A 200 millió forintos pályázati valamint a 120 milliós önkormányzati forrásból megvalósuló beruházás során mintegy 220 négyzetméterrel bővítik és egyúttal akadálymentesítik a meglévő épületet. A fejlesztés célja egy újszerű, modern közösségi tér kialakítása. Jelentős infrastrukturális fejlesztések is megvalósulnak, kicserélik a bútorzatot, az új korszerű technika pedig minden korosztály igényét kielégíti majd.

– November végére várhatóan befejeződik az építkezés, utána a használatbavételi hatósági eljárással párhuzamosan tudunk nekiállni a könyvtár berendezésének. A közel nyolcvanezer kötetes könyvtári adatbázis szakszerű visszaköltöztetése nem kis feladat, de úgy gondolom jövő év januárjától már a modern, felújított könyvtárban tudjuk fogadni a látogatóinkat – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Tóth Györgyi, a Lipták Gábor Városi Könyvtár igazgatója.

Az intézmény vezetője hozzátette: egy nyertes pályázat révén jövő év elején a könyvtárhoz tartozó zöld területek is megújulnak, így a korábbinál lényegesen kulturáltabb környezet fogadja majd a könyvtár látogatóit.

Íme, a látványtervek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az évi negyvenezer látogatót fogadó könyvtárat a megváltozott igényeket figyelembe véve alakítják át. A bővítés révén jelentősen nő az intézmény területe, így egy világos modern többfunkciós közösségi tér áll majd az olvasók rendelkezésére. Bővül az emeleti rész is, lesznek oktatási, audiovizuális ismeretek tanulására alkalmas helyiségek, a gyermekkönyvtár régi olvasó terme pedig a szabadpolcos könyvtári részhez kapcsolódik. Az udvar egy része a közösség számára is nyitott pihenő kert lesz, amolyan irodalmi teraszként működik majd.

Addig is a Kossuth utca 33-ban működő ideiglenes könyvtár hétfő-kedd-szerda: 8-15-ig, csütörtök: 8-18-ig, péntek pedig 8-12-ig van nyitva.
Az arácsi fiókkönyvtár bővített állománnyal az eddig megszokott rend szerint működik tovább.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vince-nap

2026-01-24. 15.30 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Újbor kóstoló borünnep.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Tüdőszűrés a városban

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban több napon keresztül tüdőszűrést, vizsgálatot tartanak.

pénz beszél, kutya ugat

2025.12.23.

Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart