Ami 1989-ben történt, az a második világháború után a szovjet érdekszférába kényszerített közép- és kelet-európai népek majdnem félévszázados szabadságküzdelmeinek beteljesedése volt. 1989 a kommunizmus bukását, a Szovjetunió meghátrálását, az Európát megosztó vasfüggöny és a Berlini Fal lerombolását eredményezte. Európa újraegyesítését a közép- és kelet-európai népek szabadságvágya, demokratikus elkötelezettsége és kitartása kényszerítette ki.
A „30 éve szabadon” Emlékbizottság támogatásával Balatonfüreden fellép a város koncert fúvószenekara, koncertet ad zenekarával az ország egyik legjobb szájharmonikása, Ferenczi György, aki a blues és funk ritmusokat magától értetődő természetességgel hozza össze Petőfi verseivel vagy akár a kalotaszegi hajnali népdalokkal. A Rackajam révén itt lesz tehát Jimi Hendrix, a költő zseni, sőt még a népdalokba bújt szomorkás magyar néplélek is.
Színpadra lép majd a hazai világzene egyik legizgalmasabb zenekara. Kelet-európai és balkáni kultúrákból (magyar, cigány, román, szerb, bolgár) kiemelt népzenei elemek keverednek az együttes sajátos ritmusvilágával. Besh o droM koncert, hogy a zene elvigye a hangulatot.
A koncertek után lesz táncház illetve máglyagyújtás közös énekkel.








Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben