Oldal kiválasztása

Megtartotta alakuló ülését a képviselő-testület

Szerző: | 2019-10-30.

Megtartotta alakuló ülését a város új képviselő-testülete. A polgármester mellett 11 képviselő dolgozik a városért, közülük nyolcan egyéni jelöltként, míg hárman a kompenzációs listákról jutottak be az ötéves mandátumot kapó testületbe.

A hivatalos választási eredmények alapján a város polgármestere dr. Bóka István (Fidesz-KDNP).
A megválasztott testületben a Fidesz hét, a DK-MSZP-LMP három képviselőt ad, egy képviselő pedig függetlenként jutott a testületbe.

Az ünnepélyes eskütétel után Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője gratulált a megválasztott testület tagjainak, hangsúlyozta: a város stabil gazdálkodás mellett az ország egyik vonzó idegenforgalmi központja lett, ahol egyre többen szeretnének letelepedni.

– Jó lehetőségek előtt áll Balatonfüred. Együttműködő, békésen dolgozó testület végezte eddig a munkáját a városban, bízom benne, hogy ez folytatódik a következő öt évben is. Nagy büszkeség számomra, hogy a város országgyűlési képviselője lehetek, a továbbiakban is minden erőmmel támogatni fogom a település fejlődését – mondta Kontrát Károly.

Az ötödik ciklusát kezdő városvezető, Bóka István köszöntőjében kiemelte: a város lakói a választási kampányban felvázolt balatonfüredi jövőképre szavaztak, a fejlesztések megvalósításáért a képviselőkkel közösen dolgozik majd.

– Izgalmas időszak elé nézünk. Jelenleg közel ötven pályázati projekt fut a városban, ezeket be kell fejeznünk. Készülnünk kell a következő uniós fejlesztési ciklusra is, nem mindegy miként szerepelünk majd, és csatlakozni kell a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa projekthez, hiszen több fejlesztés illetve program valósítható meg általa – fogalmazott Bóka István, aki hangsúlyozta: továbbra is szeretne együttműködni a füredi közösségekkel és jó kapcsolatot ápolni a kormánnyal.

Az ünnepélyes alakuló ülés végén Oberfrank Pál színművész, József Attila A Dunánál című versét szavalta el.

Íme, az új képviselő-testület.
Egyéniben mandátumot szerzett képviselők:
Molnár Judit (Fidesz-KDNP)
Pálffy Károlyné (Független)
Rojtos Norbert (Fidesz-KDNP)
Illés Hajnalka (Fidesz-KDNP)
Böröcz István (Fidesz-KDNP)
Gáspár Ákos (Fidesz-KDNP)
Holczer András (Fidesz-KDNP)
Hári Lenke (Fidesz-KDNP)

Kompenzációs listán bejutott képviselők:
dr. Hajba Csaba Zsolt (DK-MSZP-LMP)
Nagy Jenő (DK-MSZP-LMP)
Takács Miklós (DK-MSZP-LMP)

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart