Oldal kiválasztása

Balatonfüreden is átteker a Giro d’Italia

Szerző: | 2019-11-20.

A világ egyik legjelentősebb kerékpáros körversenye, a Giro dʼItalia jövő májusban a Balatonnál rendezi az egyik szakaszát. A világklasszis bringások az első három szakaszt Magyarországon teszik meg, ebből a harmadik táv lesz a Balaton-felvidéken. A versenyre jellemző, hogy turisztikailag látványos tájakon tekernek a versenyzők, így esett a választás Balatonfüredre és Tihanyra is.

Jövőre Magyarországról rajtol majd az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia. Három szakasz lesz, amelyből az egyik a Balatont, azon belül Füredet és Tihanyt is érinti majd.

Tavaly több mint 800 millióan követték tévén a versenyt, 3-400 ezer ember pedig a helyszíneken szurkolt a bringásoknak a világ egyik legjelentősebb körversenyén.

A Girónál nem ritka, hogy a rajtot más országban rendezik, mint magát a versenyt: korábban már Izraelben is rendeztek szakaszokat, ilyenkor a turisztikailag leglátványosabb tájakon tekernek a versenyzők. Így esett a választás a Balaton-felvidékre is.
Mauro Vegni, a Giro versenyigazgatója ezt mondta a balatoni szakaszról: Ha csak technikai szempontból nézzük, akkor sík szakasznak számít, enyhe emelkedők lesznek benne. Ez promóciós célú, országimázs növelő szakasz. A mezőny a három magyar szakasz után repülőre ül és Szicíliában folytatja.

A magyarországi Grande Partenza, azaz nagy rajt keretében 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul.
A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv.
A harmadik, 197 kilométeres szakasz május 11-én Székesfehérváron kezdődik, Veszprém érintésével befut Balatonfüredre, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.

Balatonfüreden a 71-es úton haladnak majd át a bringások, a város a tervek szerint kísérő programokkal várja majd a világhírű versenyt.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart