Oldal kiválasztása

Kiemelt helyzetben a Balaton régió

Szerző: | 2019-12-09.

Továbbra is kiemelt helyzetben van a Balaton régió, országos szinten itt valósul meg a legtöbb fejlesztés. Szinte maradéktalanul teljesülnek a 2016-os balatoni kormányhatározatban megfogalmazott, 264 milliárd forintos uniós forrásból megvalósítandó fejlesztések, azonban a vízvédelmi feladatokra szánt több mint negyven milliárdos hazai forrás még nem áll rendelkezésre - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén, amelyen szóba kerültek az ipari kikötőről és a vízpartról szóló új tervek is.

Az ülésen elhangzott: összeállt a régió 2030-ig terjedő fejlesztési koncepciója is.
Bóka István, a BFT elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon rossz állapotba van a víziközmű-hálózat a Balaton térségében, elodázhatatlan a fejlesztése. Véleménye szerint az önkormányzatok vezetőinek a következő öt évben erre az utak, járdák fejlesztésénél is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk.

Gál Lajos, a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének képviseletében közölte, a tó nyár végi algásodására is tekintettel az üdülőrégió civil szervezetei a tóparti önkormányzatokkal karöltve szorgalmazzák, hogy mielőbb, ha lehet a következő hetekben induljon el a balatoni lepelkotrás a foszfor-terhelés miatt legveszélyeztetettebbnek számító keszthelyi öbölben.

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi igazgatóság vezetője erre reagálva elmondta, az idei vízvirágzást nagy valószínűséggel a tóban lévő anyagok okozták. Hogy miért pont most, azt kell a kutatóknak kideríteniük, de kotrásra szükség van – tette hozzá.

Kolossa József, a Miniszterelnökség Építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságának főosztályvezetője az új balatoni vízparti tervekkel kapcsolatban elmondta: a készülő miniszteri rendelet alapjául friss adatbázis és digitális térképek szolgálnak. Hozzáfűzte, hogy a nyilvánosságra került előzetes tervek – egyebek közt pontatlan vagy elmaradt adatszolgáltatások miatt – még sok hibát, hiányosságot tartalmaznak. A tervezést amennyire lehet közösségi szintre kívánják emelni, nem diktátumot létrehozni – fogalmazott. Most zajlik a beérkezett javaslatok, vélemények feldolgozása, és bár a határidő lejárt, újabbakat is befogadnak – mondta. Hangsúlyozta, hogy a folyamat részeként minden tóparti önkormányzattal külön egyeztetnek majd.

Az ülésen átadták a Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági díját, amelyet Hegedűs Szabolcs balatonfüredi tűzoltó vehetett át.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
május 29 - június 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    Májusfa kitáncolás

    18:00 -20:00
    2023.05.31
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Táncház.

  • 01

    Építészfórum

    15:00 -17:00
    2023.06.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Eredményhirdetés.

    Nyáresti hangverseny

    18:00 -21:00
    2023.06.01
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Bem Emlékkórus koncertje.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Arács Napja

    09:00 -20:00
    2023.06.03
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kulturális programok.

    Kerékpáros vetélkedő

    09:00 -19:00
    2023.06.03-2023.06.04
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Hurrá bringázunk!

  • 04

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -19:00
    2023.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004