Máris elkezdődik az idei programdömping a városban, az alaphangot a január 17-18. között rendezendő Vince-nap adja meg.
A rendezvény szervezői – Balatonfüredi Turisztikai Egyesület, a Balatonfüred-Szőlős Hegyközség, és a Rizling Generáció – ezúttal is arra törekszenek, hogy a hagyományos szakmai előadások mellett népszerűsítsék is a borkultúrát. Könnyed, érdekes borászati programokkal készülnek, de lesz koncert, a gyerekeknek külön játszóház, és persze a tavaly már nagy sikert aratott parti kitelepülés sem marad el.
A helyi borászok három napon át kínálják majd nedűiket a sétányon, a Kisfaludy Színpad mellett felállított faházakban.
A szezonnyitónak szánt Vince-napi programok január 17-én, pénteken kezdődnek: zenés borestet tart a Borra-Való zenekar, Domián Emese sommelier közreműködésével pedig a borkóstolás mellett arra is megkaphatjuk a választ, hogy van-e létjogosultsága a fahordós érlelésnek a Balatonnál?
Másnap a BalatonBor origó kóstolóval kezdődik a késő estig tartó programsorozat. Itt választják ki azokat a borokat, amelyek jó eséllyel pályázhatnak az ország egyetlen regionális bor brand-jéhez, a Balaton Borok közé. Fiath Attila nemzetközi borakadémikus celebrálja majd a vakkóstolást.
Délután a szakmai előadások után Vince-vessző szentelés lesz a Rizling Generációval, majd koncertet ad a legvirtuózabb magyar boogie woogie zongorista, Dániel Balázs a triójával, akikhez Pleszkán Écska énekesnő is csatlakozik. Fergeteges buli ígérkezik.
A nyitott borkóstolón várhatóan több mint 20 kiállító borászat nedűiből lehet majd poharazni, de lesz mesterkurzus is, hogy a kellő ideológiát is megkapjuk a borfogyasztáshoz. A napot a Balaton-felvidék legjobb rhytm & blues zenekaraként számon tartott Bluesberry Band koncertje zárja.
Vasárnap pedig a parton felállított borházakban lehet folytatni a borkóstolást.
A néphagyomány szerint Vince napján sok bort kell inni, hogy bőséges legyen a termés. A gazdák a szőlészek védőszentjének napjából jósolták meg, hogy milyen lesz az időjárás a közelgő tavasz során, és az év további részében: szép, napos idő esetén jó, ellenkező esetben rossz bor várható.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben