Oldal kiválasztása

Az őszi szünetben költözhetnek a gimnazisták

Szerző: | 2020-01-24.

Várhatóan ez év október végén visszaköltözhetnek a diákok a Lóczy Lajos Gimnázium megújult épületébe. Az intézmény teljes felújítása jó ütemben halad, az egymilliárdos beruházás határidőre elkészülhet. A tervek szerint a 2020/2021-es tanév őszi szünetében foglalja el az új intézményt a gimnázium.

– A napokban egyeztettem a beruházás kivitelezőjével. Tájékoztatása szerint a külső-belső munkálatok jól haladnak, sőt arra is van esély, hogy a szerződésben vállalt egy éves munkafolyamat határideje előtt, szeptember elején, át tudják adni műszakilag az épületet. A kivitelező cég tisztában van az elvárásokkal, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gimnázium tanulói minél előbb visszaköltözhessenek a tanintézmény falai közé. Ez reálisan az októberi őszi szünetben történhet meg – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István, polgármester.

Az iskola átépítése tavaly októberben kezdődött el, a kivitelezési munkák befejezésére egy év áll rendelkezésre. Az épület műszaki átadása után lehet elindítani a használatba vételi eljárást, amely optimális esetben két hetet vesz igénybe, ennek lezárása után költözhetnek vissza a diákok a Lóczy Lajos Gimnáziumba.

Az iskola bontási munkálatai után már elkezdődött az építés, a régi épület tetejére részben felhelyezték az új könnyűszerkezetes elemeket, a belső munkálatok is jól haladnak. A beruházásnak nem része az iskola átriumos belső udvarának a felújítása. Bár az udvar viszonylag jó állapotban van, az önkormányzat úgy döntött, ha már teljesen megújul az intézmény, akkor a legfontosabb közösségi terét is megújítják.

– Fontos, hogy a diákok közösségi tere is látványos, szép legyen, ezért kértem egy árajánlatot az udvar megújítására. 30 millió forint költséggel számolunk, még nem dőlt el, hogy az önkormányzat tisztán önerőből vagy valamilyen együttműködéssel fedezi a beruházást, de az biztos, hogy megújítjuk az iskola udvarát is – fogalmazott Bóka István, aki hozzátette: az intézmény teljesen új bútorokat és eszközöket is kap.

A gimnázium 430 diákja jelenleg -a Balatonfüredi Tankerületi Központ szervezésében- a város hét különböző helyszínén elhelyezve tanul. A Hotel Agro illetve annak területére telepített iskolakonténerek, a Bartók Béla utcai épület, a piros iskola a legfőbb helyszínek. A tervek szerint a gimnazisták ugyanitt kezdik el majd a következő tanévet és az október 23-ával kezdődő őszi szünetben történik meg a visszaköltözés.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az uniós és hazai forrás fedezte beruházás révén európai színvonalú körülmények között tanulhatnak majd a gimnázium diákjai. Ekkora volumenű fejlesztésre még nem volt példa a 62 éves tanintézmény életében.
A gimnázium egy új, hét tantermet felölelő emeletet kap, modernizálják a meglévő épületet, és jelentős energetikai fejlesztés is megvalósul: kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a hőszigetelést illetve a fűtést.

Fotón a felújított gimnázium látványterve.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart