Oldal kiválasztása

Kotorni kellene a Balatont

Szerző: | 2020-02-07.

Tizenhat év után ismét szükség lenne a Balaton vízminőség-védelmi mederkotrására, a vízügy egyetlen erre alkalmas kotróhajójának felújítása azonban egy-másfél évig is eltarthat, és a kivitelezésre sem áll még rendelkezésre forrás – közölte Csonki István, a Balaton területén illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.

A Balaton kotrási tervének szakmai egyeztetése a napokban volt Székesfehérváron, a beavatkozás a legsürgetőbb a Balatongyörök és Vonyarcvashegy előtti vízterületen, ahonnan több mint egymillió köbméternyi mederanyagot kell eltávolítani. Itt a közeljövőben el kellene kezdeni a kotrási munkákat – mondta Csonki István. Második ütemben a Keszthelyi-öböl (Keszthely előtt illetve a Zala torokban), majd harmadik ütemben a Szigligeti medencében és a Balatonfűzfő előtti vízterületen kell lepelkotrást végezni 20-30 centiméter vastagságban – tette hozzá.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az 1970-es évek végén, illetve a 80-as évek elején kezdték el rendszeresen kotorni a Balatonból a foszforban gazdag mederüledéket az ökológiai katasztrófával fenyegető mértékű algásodás miatt. Ekkor 5-6 kotróhajó dolgozott napi 24 órában a keszthelyi és szigligeti öbölben. A munkálatokra 2004-ig külön soron biztosított forrást az állami költségvetés. Az egyéb, külső terheléseket csökkentő intézkedésekkel – a térség csatornázásával, állattartás korlátozásával, Kis-Balaton vízvédelmi rendszer kiépítésével – mintegy másfél évtized elteltével javult a helyzet. A tó vízminősége 1995-re állt vissza stabilan a 60-as évekre jellemző szintre, ezt követően tíz év elteltével álltak le a vízminőség-védelmi kotrási munkákkal.

– Sajnálatos módon ennek kiértékelése és további kutatása is leállt – fogalmazott az igazgató, aki arról is beszámolt, hogy mivel a tó terhelése folyamatos, a vízügy 2014-ben intézkedési tervet dolgozott ki az esetleg fellépő problémákra. Elkészítették a tó mederfelmérését, iszap-térképét, áramlási modelljét és az újabb nádas-térképet.

Csonki megemlítette azt is, hogy a 2016-os balatoni kormányrendelet 41,5 milliárd forintos keretet biztosít vízgazdálkodási fejlesztésekre, vízminőség-védelmi beruházásokra; a keret felhasználásáról szóló tervek elkészültek, azonban a kivitelezésekre még nem áll rendelkezésre forrás.

(MTI)

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
8910111213
  • 16:00 -19:00
    2019.07.13
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – Balatoni nyár kiállítás zárása.

14
  • 11:00 -13:00
    2019.07.14
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

15161718192021
2223
  • 15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

2425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004