Megtartotta hagyományos évadnyitó rendezvényét a helyi turisztikai egyesület. Az összejövetelen Bóka István, polgármester vázolta fel a következő években várható városi fejlesztéseket, a legfontosabb célkitűzéseket. Mint fogalmazott, Balatonfüred azon kevés helyek közé tartozik az országban, ahol lenne létjogosultsága egy nagy konferencia központnak. Elnyert pályázat révén rendelkezik is a város 3 milliárd forint támogatással az egykori Huray utcai piac helyére tervezett konferencia központra, ám csak akkor valósulhat meg a beruházás, ha az így elvesztett parkolóhelyeket tudja pótolni a város.
Napirenden van a várost átszelő 71-es főút közlekedésének újragondolása, a Germering-, a Deák Ferenc-, a Séta utcai és az egykori áruház előtti csomópontok átalakítása.
1,5 milliárd forint támogatás gyűlt össze a Forrás Sport Park fejlesztésére, itt egy nagyobb sportcsarnok építését tervezi a város. A park alatt húzódó 13 hektáros ingatlant már megvásárolta az önkormányzat, az elhanyagolt területet rehabilitálni kell, ide nagy közparkot terveznek.
– Nagyon fontosnak tartom, hogy növeljük a városban a zöldterületeket, sétányokat, több beruházásunk is ezt szolgálja, hiszen folytatódik az Aranyhíd sétány kiépítése, a Kemping előtt pedig új korzót alakítunk ki. Minél szélesebb szakaszon biztosítani kell a Balaton megközelíthetőségét, ezért is teszünk. A Brázay strand területén 100 méter, a vitorlás szövetség telepén 200 méter új partszakaszt nyitunk meg. Igyekszünk meggyőzni a parti szállásadókat is, hogy tegyék bárki számára elérhetővé a hozzájuk tartozó vízfelületeket – fogalmazott Bóka István.
Elkezdődhet a felső városrész rehabilitációja és az Esterházy-kastély felújítása. Jó esély van arra, hogy az önkormányzat tulajdonában álló Kemping területén négymilliárdos fejlesztési program induljon.
– Vannak még rendezetlen területek a városban, amelyek vállalhatatlanok, sok kritikát kapunk miattuk. Sajnos magántulajdonban lévő ingatlanokról van szó, nehéz így megoldást találni, pedig a városkép szempontjából komoly probléma ez – mondta Bóka István.
Balatonfüred prémium kategóriájú várossá vált, amely igazi minőségi turizmust kínál – hangsúlyozta Cserép László, az önkormányzat művelődési osztályának vezetője, míg Schmidtné Kositzky Anett, a Füredkult igazgatója, kulturális csomag ajánlatokat kínált a rendezvényen jelenlévő turisztikai szolgáltatóknak.
Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke előadásában kiemelte: az elmúlt években lefektetett idegenforgalmi stratégia mentén alakítják a város turisztikai programjait, aminek meg is van az eredménye, hiszen a vendégforgalomban a főváros után a Balaton térség teljesít a legjobban.
– Van még teendőnk. Csökkent a városban eltöltött átlagos tartózkodás ideje, ez most jellemzően három nap, ezen mindenképpen szeretnénk javítani. Négy évszakos programokat, szolgáltatásokat kell tudnunk nyújtani, ezen dolgozunk – fogalmazott a szezonnyitón a turisztikai egyesület elnöke.
A Margaréta Hotelben rendezett évadnyitó eseményen átadták Az év turisztikai vállalkozója Balatonfüreden szakmai díjat is.
Négy jelöltre (Márton Sándor – Bagaméri Fagylaltozó, Papp Zsolt– Papok Borozója, Polyák Georgina – Mindegy jóga, Rádóczy Andrea – Hotel Silverine Resort) lehetett leadni a voksokat interneten illetve a rendezvény helyszínén. A díjat végül a szavazatok alapján Márton Sándor, a Bagaméri fagylaltozó tulajdonosa vehette át. A díjazottal hamarosan interjút közlünk itt a honlapon.
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben