Oldal kiválasztása

Edzőváltás a férfi kézilabdacsapatnál

Szerző: | 2020-02-24.

Hat szezon után elköszön Balatonfüredről Csoknyai István, akivel négyszer jutottak ki a fürediek a nemzetközi porondra és ebből kétszer sikerült az EHF Kupa csoportkörébe is jutni. A BKSE kispadjára György László érkezik, aki hat év után tér vissza egykori sikerei helyszínére.

György László éppen hat év után tér vissza egykori sikerei helyszínére, ő rakta le ugyanis a mai napig jól működő balatonfüredi utánpótlásképzés alapjait. Nevéhez olyan fiatalok pályára állítása fűződik, mint Bánhidi Bence, Hornyák Péter, Győri Mátyás, vagy Bóka Bendegúz.

Olyan szakmai vezetőt kívántak a helyi kézilabda élére állítani, aki biztosíték lesz arra, hogy a fiatal tehetségek folyamatosan beépítésre kerülnek a felnőttek közé – áll a klub honlapján.

Szintén a BKSE szakmai stábjának tagja lesz Imre Vilmos, aki szerepet kap a felnőtteknél folyó munkában, legfőbb feladatai viszont a füredi utánpótláshoz kötik majd. Egyrészt a kiválasztásnál és az alapok lerakásánál, illetve a serdülők nevelésénél is fontos feladatai lesznek, másrészt ő tesz majd javaslatot, hogy a fiatalok mikor kerüljenek fel a felnőttekhez, és hogyan kapcsolódjanak be a munkájukba.

A BKSE-től idén nyáron távozik majd Kárpáti Krisztián utánpótlásedző, aki a MOL-Pick Szeged bázisán kiépülő utánpótlás-akadémia igazgatója lesz. Az akadémiai utánpótlás képzésbe friss erők is bekapcsolódnak, a kiválasztásuk még folyamatban van. Kis Ákos az edzői feladatai mellett a fiatal játékosok menedzsere is lesz.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
56
  • 10:00 -12:00
    2020.10.06-2020.10.11
    Városi könyvtár

    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések.

  • 12:00 -13:00
    2020.10.06

    Emlékezés az 1948/49-es szabadságharcra.

7891011
  • 15:00 -17:00
    2020.10.11
    Tamás-hegyi kereszt

    Tamás hegy

    Ökumenikus ima a Tamás-hegyi keresztnél.

12131415161718
19202122232425
262728293031 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004