– Beke László éveken keresztül arra kérte az egyetem kurátor hallgatóit, hogy cetlizzék a kortárs hazai képzőművészeket. Írják le, kik a legjobbak. Magam is kitöltöttem ilyet. Tanácstalanok voltunk, nem tudtuk, mi a jó válasz. Most láthatjuk ezeknek a cetliknek a rejtélyét. Pontosan megmutatják, kik ma a legjobb képzőművészek Magyarországon, pontos metszetet adnak. Nem tudok vitatkozni a listával, mindegyik alkotóra felnézünk – mondta a kiállítás megnyitóján Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.
Több mint ezer cédulából, a rajtuk szereplő sok száz névből állt össze végül az a rangsor, amivel szembesülhetünk a tárlaton. Beke Lászlóval, a kiállítás konceptorával készített beszélgetésünk itt olvasható.
- Képgaléria
– Végtelenül örültem, amikor megtudtam, hogy a listán vagyok, – az új nemzedék véleményére oda kell figyelni. Ez egy jó játék, felmutatása az értékeknek, persze nem kell véresen komolyan, abszolút szentenciaként kezelni. Érdekelt, ki a másik kilenc alkotó és az is érdekelt, kivel leszek egy teremben. Nekem Lakner László volt a példaképem. Gimnazista koromban találkoztam először a képeivel, óriási hatással voltak rám. Amikor az egyetemre jártam rendszeresen láttam, ahogy hosszú fekete kabátjában ment a műtermébe, én pedig próbáltam a nyomában járni. 1990-ben a Velencei Biennálén állítottam ki, akkor találkoztunk személyesen. Akkor megmondtam neki mindezt. Megállt a levegő. Szótlanul mentünk egy darabig, de ez a hallgatás nagyon fontos volt – válaszolta kérdésünkre Fehér László, hiperrealista, Kossuth-díjas festő, aki elárulta: a rangsorból rácsodálkozott Szöllősi Géza munkáira.
– Jó rangsor ez, mert szerepelek rajta – így Szöllősi Géza grafikus. Sokaknak meglepetés volt, mit keresek itt, sokaknak nem. Gondolom a filmes munkáim, a Taxidermia vagy Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjének látványtervezőjeként ismernek, de mára már szakítottam a filmezéssel, ott farkastörvények uralkodnak, a képzőművészet tempója jobban illik hozzám – jegyezte meg a művész, akit a sajátos hangulatú külön termében szólítottunk meg.
A cetlik rejtélye folytatódik. A kiállításon minden látogató kitölthet egy kérdőívet: ő maga kit tart a hazai top tíznek. Újabb listák születnek tehát és talán újabb kiállítások is.
A tárlaton Bóka István polgármester, és Geskó Judit, az intézmény művészeti főtanácsadója megemlékeztek arról, hogy tíz éves lett a Vaszary Galéria.
A TOP10 című kiállítás december 31-ig látogatható a Vaszary Galériában.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben