A diákok nem mehetnek be az iskolákba, a kollégiumot kiürítik
Március 16-tól bezárják a hazai iskolákat, tantermen kívüli digitális munkarendet vezettek be, a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket. Balatonfüreden is az összes általános iskola illetve középiskola bármely épületébe csak a tanintézmény dolgozói léphetnek be, a tanulóknak erre nincs lehetősége.
Az egyeztetések zajlanak arról, hogy milyen formában történik majd a távoktatás.
A diákok, esetlegesen az iskolákban maradt eszközeiről is a következő napokban döntenek az intézmények vezetői.
Duna Katalin a Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója kérdésünkre elmondta: arra kéri az iskola diákjait, hogy hétfőn telefonon illetve elektronikus úton legyenek elérhetők, hogy megkaphassák az oktatással kapcsolatos új információkat.
Komáromi Móric, a Szent Benedek Iskola igazgatójának tájékoztatása szerint a 200 diák lakhatását biztosító kollégium is bezár hétfőtől. A diákoknak március 15-én, vasárnap, 16-18 óra között van lehetőségük arra, hogy kiköltözzenek az épületből.
Hozzászólások lezárva.