Oldal kiválasztása

Étellel, bevásárlással segítik az időseket – Adományszámla nyílt

Szerző: | 2020-03-23.

Zavartalan az idősek ellátása a városban. Elsősorban az élelmiszer bevásárlásban illetve a gyógyszerek beszerzésében kell a segítség. A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ egyelőre győzi kapacitással a feladatokat, önkéntesek is felajánlották segítségüket, őket is koordinálják. Jelenleg több mint háromszáz időset látnak el, de úgy számítanak, egyre többen veszik majd igénybe a szolgáltatásaikat. Elindult az adományokat fogadó városi alszámla.

Az intézmény ellátási rendszere zavartalanul működik. Jelenleg 190-en veszik igénybe a házi jelzőrendszeres ellátást, 38-an igénylik a házi gondozást, több mint nyolcvanan a szociális étkeztetést. Mintegy húszan kértek az elmúlt napokban segítséget, jellemzően az élelmiszer bevásárlásban és a gyógyszerek beszerzésében.

Az önkormányzat adomány bankszámlát nyitott, ide várják a koronavírus járványhelyzetben való védekezéshez, a nehéz helyzetbe került lakosok megsegítéséhez szükséges pénzadományokat. A felajánlásokat a Balatonfüred Városért Közalapítvány 73200110-11285438 számlájára átutalással lehet teljesíteni.

(Az utalás közleményében fel kell tüntetni: adomány a koronavírus elleni védekezéshez.)

A szociális központ minden nap fogadja a kéréseket, a tíz óráig beérkezőket még aznap teljesítik, az utána érkezőket másnap. Keddenként és csütörtökönként a Füredkult. Kft. munkatársai végzik az igények szerinti bevásárlásokat, mától a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club is besegít a szükséges kiszállításokban.

– Úgy tapasztaljuk, a családok igyekeznek gondoskodni az idős hozzátartozóikról, ugyanakkor tudjuk, sokan élnek idősek egyedül illetve kettesben, akik nem számíthatnak a rokonok támogatására. Ezért mindenkit kérek, figyeljen oda a környezetében élő idősekre. A hetven éves korosztály jelzi az igényeit, szükség esetén kéri is a segítséget, viszont sajnos azt tapasztaljuk, hogy a nyolcvan év felettieknél ez nem ilyen egyértelmű. Sokszor nincsenek is tisztában a veszélyekkel, beszélni kell velük erről, esetenként meg kell győzni őket az óvintézkedések fontosságáról – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Perger Zoltánné, a városi szociális központ vezetője, aki arra számít: egyre több idős veszi majd igénybe a segítségnyújtást.

Az ellátási központ dolgozói megfelelő számú gumikesztyűkkel, fertőtlenítőkkel rendelkeznek, a gondozónők maszkjait viszont maguk varrták, szívesen fogadnák ez ügyben varrodák felajánlását, hiszen az ellátás biztosításához újabb maszkokra lenne szükségük.

Az említetteken kívül az időseknek a háziállatok gondozásában, elsősorban a kutyasétáltatásban illetve a postai csekkek befizetésében van szükségük segítségre, fontos a telefonos kapcsolattartás is, hiszen a jelenlegi helyzetben nagy veszély a teljes elmagányosodás is.

A városi szociális központ elérhetőségei:
csskbfured@vipmail.hu
06/87-580-612

Az önkormányzat továbbra is nyomatékosan kéri, hogy a 70 évesnél idősebbek lakó- illetve tartózkodási helyüket ne hagyják el, mert fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart