Oldal kiválasztása

Áramszünet és internet leállás a városban

Szerző: | 2020-03-26.

Március 27-én, pénteken, részleges áramszünetre illetve az internet szolgáltatás időszakos leállására kell számítani Balatonfüred több utcájában. A UPC illetve az áramszolgáltató csak a legszükségesebb karbantartási munkákat végzi el annak érdekében, hogy az ügyfelek számára zavartalanul működjenek a szolgáltatások – áll a cég tájékoztatójában. Balatonfüred is érintett.

Március 27-én, pénteken, Balatonfüreden az alábbi utcákban, 08-16 óra között részleges áramszünet lesz.

Íme, az érintett utcák és azokon belül a házszám tartományok:
Arad utca 42-52, 51-61,
Nádor utca 66-74, 47-67,
Séta utca 33-41, 8-18,
Vaszary utca 2-14.

Az internet szolgáltatást is érinti az áramszünet, információink szerint az említett utcákban és azok tágabb környezetében is előfordulhat, hogy időszakosan nem lesz elérhető a világháló.

A UPC Magyarország által végzett saját karbantartási munkálatok a szolgáltatások zavartalan működése, a minőségjavítás vagy kapacitásbővítés céljával valósulnak meg, csak és kizárólag kritikus esetben tapasztalhatnak majd a felhasználók 30-60 perces leállásokat a rendszerek frissítéséig – áll a cég tájékoztatójában.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart