Az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák továbbra is nyitva lesznek, de a 65 év felettiek csak 9 és 12 óra között látogathatják ezeket a helyeket – mások viszont ebben az időszakban nem.
Vendéglátó üzletben tartózkodni tilos.
A szabadba azonban ki lehet menni, de a nyilvános helyeken másfél méteres távolságot kell tartani egymástól. Semmiképp ne csoportosuljunk, az emberi érintkezéseket a minimálisra kell csökkenteni.
Nem tilos ugyanakkor a parkokban, utcákon, akár az erdőben kutyát sétáltatni, kirándulni, mint ahogy sportolni is lehet, futni vagy éppen biciklizni.
Csak arról kell lemondanunk, hogy a szabadidős tevékenységeinket többen együtt végezzük. Egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal viszont erre van lehetőség, sőt ajánlott a mentálisan állapotunk megőrzése, a stressz legyűrése érdekében.
Továbbra is a legfontosabb kérés: aki teheti maradjon otthon. Csak alapos indok esetén hagyjuk el a lakásunkat. A 65 évesnél idősebbek lakó- illetve tartózkodási helyüket ne hagyják el, mert fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve.
Hogy mi számít alapos indoknak az elolvasható a Magyar Közlönyben megjelent teljes rendeletben itt.
A város összes fontos intézkedése itt olvasható.
A kijárási korlátozás április 11-ig érvényes.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben