Oldal kiválasztása

Újabb változások a helyi buszjáratokon

Szerző: | 2020-04-03.

A város polgármestere a helyi járatú közösségi közlekedés megrendelőjeként, az iskolásjáratok korábbi leállításának kiegészítéseként, újabb változtatásokat kért a helyi buszközlekedésben. Az intézkedések április 7-től lépnek életbe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ajánlásának megfelelően a város polgármestere kéri az egészségügyi dolgozók korlátlan, ingyenes utazásának biztosítását a balatonfüredi helyi járatokon a koronavírus-járvány idejére.
Kéri továbbá az utazási kedvezményre jogosító lejáró okmányok, igazolások, igazolványok és utalványok, valamint a diákok számára elektronikusan elküldött igazolások elfogadását a helyközi és helyi közlekedésben.

Ezzel összhangban kéri, hogy az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet lezárulása után is élhessenek a részükre kiadott „Utazási utalvány” alapján igénybe vehető helyközi utazási kedvezményekkel.
Kezdeményezi, hogy mivel az oktatási intézményekben a személyes ügyfélszolgálatok, hallgatói irodák, iskola titkárságok zárva tartanak, azok a tanulók és hallgatók, akik még nem kaptak diákigazolványt, a számukra elektronikusan elküldött igazolást kinyomtatva élhessenek az utazási kedvezményekkel.

A vakok és gyengénlátók számára kezdeményezi, hogy a helyközi közlekedésben nekik járó 90%-os utazási kedvezmény helyett a város helyi járatain a térítésmentes utazás lehetőségét biztosítsa a közlekedési vállalat.

Az autóbuszok az eredetileg szombatra meghirdetett menetrend szerint közlekednek a hét minden napján 05.30 és 16.30 között. A 16.30 után induló járatokat leállították.

Íme, a menetrend.

A Volánbusz Zrt. az utasok és a buszvezetők védelme, a fizikai kontaktusok minimálisra csökkentése érdekében több rendkívüli intézkedést hozott, amelyek közül a legutóbbi az autóbuszon történő jegyvásárlás átmeneti felfüggesztése, és a mobiljegy-alkalmazás bevezetése. Erre a lépésre az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatás fenntartása érdekében is szükség volt, ugyanis egyre több buszvezető jelezte, megfelelő védelem hiányában nem tudja vállalni a munkát.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart