Milyen lesz a jövőnk? – Körkérdés 4. rész

Mire számíthatunk, ha eddigi életünkre már biztosan nem? Író, pap, orvos, zenész, történész, irodalmár, tudós és pszichológus van a válaszadók között, akiknek véleményét sorozatban, kétnaponta közöljük.

Várakozás és remény

Juhász Anna
irodalmár

„A szerencsétlenség pillanatában szokunk rá az igazságra, azaz a csendre.” – olvasható Camus klasszikusában, A pestisben. Az utóbbi években már egyre inkább azt hangoztattuk, hogy mennyire zajos és felgyorsult világban élünk. Verseny, harc, fejlődés, technológiai vívmányok, versenyfutás volt a hétköznap. Mintha háttérbe szorultak volna a kézfogások, a valódi figyelem, a beszélgetések, és átvette volna a helyét a rohanás, a csetelés, a kapkodás. „Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.” Emlékeznek erre? Hová tűntek az őszinte gondolatok és az egymás felé fordulás? A vírus kitörése óta – legyünk bármerre a világban, hisz ez közös ügyünk – mintha a rohanást felváltotta volna az ijedség, azt pedig a csend. A félelem, a megismerés, a szorongás és a türelem csendje. A csendben pedig megjelenik a várakozás és a remény. Márpedig e kettő érték az európai, vagy nyugati kultúra alapvető misztériuma. Mintha most újból megértenénk, mi az igazán fontos. Végre keressük. Szívesen felteszem magamnak a kérdést, hogy eleve változtatnunk kellett volna az életünkön. Nem a járvány következtében van tehát változás, hanem a járvány már egy következmény.

Irodalmárként életem az olvasás. Olvasmányaim során rengeteget tudok utazni. A könyvek ugyanis társaim, és a bennük szereplő hősök, történetek az enyémek is lesznek. Ez az alapélmény most felértékelődik, hisz a saját lakásaikba bezárt életek talán mindennél jobban vágyják a szabadságot. Én ezzel tudok segíteni, a könyv pedig vigasz és bátorítás az életben mindenkinek. Azt hiszem, egy kényszerű lehetőséget kapott most az emberiség, lehetőséget a választásra. Fájdalmas napok vannak a társadalom nagyja mögött, és félelemmel teli várakozás a világ másik részén. Mi azt tudjuk tenni, hogy a jó felé fordulunk.

Ha magunkba nézünk, sajnos sokszor nem arra figyeltünk, akik a közvetlen környezetünkben élnek: családtagok, szomszédok, rokonok. Inkább kifelé, mindig távolabbra. Most itt az idő, vegyük észre, akikkel össze van kötve az életünk. Figyeljünk és vigyázzunk egymásra. Mást nem tehetünk. Ez pedig az újrakezdéshez elegendő lesz.

Nemzetek feletti együttgondolkodás kell!

Katona Csaba
történész

Még nem látjuk, nem láthatjuk, a járvány mennyi idő után fog csillapodni. Minden, magára valamit adó államot újragondolásra fog késztetni számos területen. A járvány megmutatta, hogy a szilárdnak hitt keretek mennyire törékenyek, milyen könnyen sérülhetnek. Korábban a járványok évezredeken át sújtották az emberiséget, de, legalábbis Európában, az elmúlt bő száz évben, a spanyolnátha óta, amely 50-100 millió ember életét követelte, elszakadtunk az ehhez kötődő tapasztalati tértől. Pedig a 19. század kolerajárványai késztették arra a modern államokat, hogy kiemelt területként tekintsenek az egészségügyi ellátórendszerre. Ez egyfelől szerencsés tényező, másfelől sokan tehetetlenül állnak szemben a fertőzéssel.

Túl az emberi tragédiákon, értem ez alatt részben a járványban elhunytakat, részben az őket gyászolók fájdalmát, részben a lehetetlen helyzetbe került emberek sorsát, a legfontosabb következmény gazdasági téren várható. A 2008-as világgazdasági válság hatásai vélhetően meg sem közelítik a járvány okozta gazdasági összeomlásét. Sokan vesztik el a munkájukat, akinek nincs tartalékja, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, cégek, munkahelyek szűnnek meg, számos területen nem várható gyors visszarendeződés, ugyanolyan semmiképpen. Nem véletlen a fokozott állami szerepvállalás, felvállalva annak későbbi, súlyos következményeit, például Szlovákia esetében, ahol az állam megadja a járvány miatt munka nélkül maradt emberek jövedelmének 80%-át.

Kiemelt figyelmet kell kapnia a nemzetközi felelősségvállalásnak, egy járvány, illetve egy világméretű gazdasági összeomlás nem oldható meg (nemzet) államok szintjén, ahhoz nemzetek feletti együttgondolkodás kell. A politika, ha ezt nem érti meg, hozzájárul a következmények súlyosbításához, csakúgy, mint minden olyan erő, amely a maga javára akarja kiaknázni a rendkívüli körülményeket. Ugyanakkor nagyon pozitív az emberek egymásra figyelése: remélem, hogy az empátia és összetartozás kisebb és nagyobb közösségekben is maradandó lesz.

Körkérdés további részei:

Szántó Tamás – Géczi János

Praznovszky Mihály – Pósfai Mihály

Kováts Péter – Frank Róbert

Mihályi Jeromos – Fenyvesi Ottó