– Arra kérünk mindenkit, hogy az otthonának ablakából, erkélyéről vagy az udvaráról hallgasson meg minket, a járvány miatt semmiképp ne gyűljenek az utcán körénk. Minden helyszínen először dobpergéssel igyekszünk felhívni magunkra a figyelmet, utána játszunk csak el egy-egy szerzeményt, indulót. Bár mindenki nagyon szeretne már zenélni, óvatosságból csak a zenekar harmada koncertezik ezúttal, az idősebb tagjaink nem is tartanak velünk. Külön kocsikkal megyünk majd a különböző helyszínekre, csak az egy háztartásban élők ülnek be egy autóba, betartjuk a szigorú egészségügyi előírásokat. Bízom benne, hogy jókedvet tudunk vinni így is a füredieknek- válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Hégely Ákos, a zenekar karmestere.
A május 1-jén, 9 órakor kezdődik a koncertsorozat. Íme, a tervezett útvonal:
Kisfaludy Galéria – Állami Szívkórház – Ady Endre út (Szökőkút) – Köztársaság lakótelep (minden második tömbnél 1-1 induló) – Noszlopy G. utca – Csárda utca – Tamási Áron utca – Ifjúság lakótelep – Nádor utca – Kisfaludy Galéria.
Az évi mintegy száz fellépést jegyző zenekar a koronavírus járvány miatt március közepe óta nem tart közös próbákat, több fellépésük elmaradt, ráadásul a szervezők sorra mondják le azokat a hazai és külföldi fesztiválokat, amelyeken koncerteztek volna. Abban bíznak, hogy nem marad el minden nyári program, de legalább az őszi Szüreti Fesztiválon már játszhatnak a közönség előtt.
– Mindannyiunknak nagyon hiányzik a közös zenélés. Elmaradt több koncertünk, többek között Szlovákiában is lett volna egy fellépésünk. Együtt nem tudunk próbálni már hetek óta, mindenki otthon, egyénileg gyakorol. Nagyon bízom benne, hogy jól sikerül a május 1-jei ébresztő koncertünk. Azt tervezzük, hogy a korlátozó intézkedések enyhítése esetén, a #maradj otthon kampányt népszerűsítve, a májusi hétvégéken körbejárjuk a település főbb utcáit, hogy minden füredihez eljuthasson a zene – így Hégely Ákos karmester.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben