Oldal kiválasztása

Balatonfüreden is végeznek szűrővizsgálatokat

Szerző: | 2020-05-02.

Mintegy 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző. A vizsgálatok célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról. Balatonfüreden is lesznek szűrések.

Közel ötszáz településen folyik majd a mintavétel, köztük Balatonfüreden is. Minden kiválasztott a napokban ügyfélkapun, telefonon, vagy postai úton értesítést kap a szűrésről. A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerűen kiválasztott 14 évesnél idősebb lakosok vehetnek részt.

– Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, mekkora a vírus fertőzöttek valós száma Magyarországon, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók. Ezért nagyon fontos, hogy a lakosság partner legyen a szűrésben – közölte Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora a koronavirus.gov.hu oldalon.

A szűrővizsgálatot PCR-teszt segítségével végzik, ami képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. A légúti váladékból pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgáltaktól, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki.

Május 1. és 14. között zajlanak a vizsgálatok a háziorvosi rendelőkben, járóbeteg- ambulanciákon és szűrőbuszokban. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart