Oldal kiválasztása

Zenei ébresztő – Kezd élni a város

Szerző: | 2020-05-13.

Május 16-án, szombaton újra utcakoncertet ad a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara. Reggel fél kilenckor indulnak útjukra a zenészek, ezúttal a kisvonattal. Megtartják a városban a gyereknapot is.

– Hiányoznak már mindannyiunknak a városi programok. Ugyan tömegrendezvényeket továbbra sem lehet szervezni, de szeretnénk színesebbé tenni a fürediek életét, ezért a szabályok szigorú betartása mellett, néhány programot megszervezünk – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Hári Lenke alpolgármester. – Május 1-én nagy sikert aratott a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának utcai koncertje, azonban nem tudtak a város minden pontjára eljutni, például Arácsra sem, ezért a hétvégén újra nekiindulnak és zenélnek. Készülünk a pünkösdi gyereknapra is, ami más lesz, mint az eddigiek, de igyekszünk a gyerekek, családok kedvében járni. A Füredkult szervezésében a Gyógy-téren, a Tagore sétányon és a Kiserdőben kisebb állomások várják a gyerekeket, akik fagyi utalványokat is kapnak majd – fogalmazott Hári Lenke.

Május 16-án, szombaton 8.30-11.00 között az alábbi útvonalat járja be a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara:

Szívkórház – Jókai utca – Petőfi utca – Lóczy Lajos utca – Bata liget (buszforduló) – Balaton utca – Temető köz – Kistói utca – Vadvirág utca – Vaszary Gábor utca – Nádor utca – Ady Endre utca – Móra Ferenc utca – P. Horváth Ádám utca – Sellő utca – Tamási Áron utca – Pacsirta utca – Tölgyfa utca – Óvoda utca – Vázsonyi utca – Dózsa György utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Lapostelki út – Magyar utca – Fürdő utca – Noszlopy utca – Hunyadi utca – Perczel Mór utca – Köztársaság utca – Vaszary Galéria.

– Ezúttal is arra kérünk mindenkit, hogy az otthonának ablakából, erkélyéről vagy az udvaráról hallgasson meg minket, semmiképp ne gyűljenek az utcán körénk. Minden helyszínen először dobpergéssel igyekszünk felhívni magunkra a figyelmet, utána játszunk csak el egy indulót. A kisvonat révén a korábbinál több helyszínen zenélünk majd, de még így sem tudunk eljutni mindenhova. Az első koncerten elértük a célunkat, örömöt tudtunk szerezni a füredieknek, ebből is látszik, hogy az élő zenét nem tudja pótolni semmi sem – válaszolta kérdésünkre Hégely Ákos, a zenekar karmestere, aki hozzátette: a tervek szerint ezentúl kéthetente zenélnek Balatonfüred utcáin.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart