A BFT ülésen Horváth Ákos a klímaváltozás hatásairól tartott előadást. Álláspontja szerint a klímaváltozás miatt:
– gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárások,
– többször leng ki a Balaton
– a nyári szezon ősz irányába kezd tolódni, a téli jeges periódusok rövidülnek
– emelkedik a tó vizének átlagos hőmérséklete
– kevesebb, de hevesebb nyári zivatar lesz, a hosszabb száraz periódusokat rövidebb villámárvizek váltják fel.
A meteorológus beszélt arról is, hogy a Balatont a klímaváltozás hatásai érzékenyebben érintik mint bármely más területét az országnak, többek között a vízen és vízben tartózkodás, a tömegrendezvények, vagy a vízállás miatt. Meghatározó szerepe van az életvédelmet szolgáló viharjelzésnek és az alapjául szolgáló pontos méréseknek – hangsúlyozta.
A Balaton mikroklímájáról szólva Horváth Ákos figyelmeztetett a tóparti építkezések káros hatásaira, és az építészek, tervezők felelősségére is.
– A tavi cirkuláció a helyi mikroklíma legfőbb alakítója, amit döntően befolyásol a parti terület. Ha például a déli partot beépítik betonházsorokkal, ezek a hatások gyengülnek – mondta.
Az ülésen szóba került a siófoki obszervatórium mellett tervezett építkezés is. Bóka István, a BFT elnöke úgy fogalmazott: mindenki számára egyértelmű, hogy az obszervatórium érdekeinek elsőbbsége van mindenfajta építkezéssel szemben, hiszen itt a viharjelzés pontosságáról, emberéletekről van szó.
A korábbi híradások szerint négyszintes házat terveznek építeni a siófoki viharjelző állomás közvetlen szomszédságában, és többféle engedélyt is meg tudott szerezni szabályosan a beruházó. Hiába lépett érvénybe tavaly július elején az a kormányrendelet is, amely szerint “a meteorológiai obszervatórium magaslégköri szondával, időjárási radarral vagy szélradarral rendelkező létesítményének 60 méter sugarú környezetében új építmény nem helyezhető el – tudósított a hirbalaton.hu.







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben