A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége Balatonfüred város vezetésével, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel folytatott egyeztetéseket követően úgy döntött, hogy az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredetileg tervezett július 2-4. helyett július 30. és augusztus 1. között rendezik meg. Bár Európa leghosszabb és a Balaton legnagyobb vitorlásversenyének időpontja a hagyomány szerint mindig azon júliusi napokra esik, amelyek legközelebb esnek a teliholdhoz, idén a koronavírus járvány ezt felülírta.
Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta: reméli, hogy a hatósági korlátozó intézkedések fokozatos feloldásával minél jobban megjön majd a vitorlázók kedve a versenyzésre. A vitorlázás egészségügyi szempontból teljesen biztonságos, hiszen a résztvevők a rajtot követően szétoszlanak a vízen. Az elnök szerint az sem lehetetlen, hogy a hajózás nélküli tavasz után a résztvevők száma megközelítheti az 50. jubileumi Kékszalagon elért 681 hajós rekordot.
Az elmúlt években a verseny hangsúlyos részei voltak a parti kísérőrendezvények, idén ezek valószínűleg elmaradnak az egészségügyi előírások miatt, az elsődleges szempont a verseny megrendezése és a versenyzők biztonsága. Az érdeklődők a versenyt idén is az M4 Sport élő közvetítésében és MVSZ saját kommunikációs felületein követhetik majd figyelemmel.
A 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj a megszokott útvonalon halad majd, azaz a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell 48 óra alatt teljesítenie a versenyzőknek. 2019-ben 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.
2025.04.19.
Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…
Bővebben
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben