Oldal kiválasztása

Újra él a Balaton – Vitorlát bontottak

Szerző: | 2020-05-30.

A Tramontana fedélzetéről megkoszorúzták a tavat - ezzel kezdetét vette az idei vitorlás szezon. 192 versenyt rendeznek idén a Balatonon, köztük a Kékszalagot, amit a remények szerint már a parti programokkal együtt tartanak majd meg július végén.

– Szimbolikus rendezvény a vitorlabontó, az elmúlt hónapok történései miatt különösen nagy öröm, hogy egyáltalán itt állhatunk és elkezdődhet a vitorlázási szezon. A vitorlások jelenléte azt jelenti, hogy a Balaton újra él. Tele vagyok reményekkel, várjuk a szezont – mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere a Vitorlás téren rendezett rendhagyó ünnepségen.

– Döntsünk rekordokat, minél több vitorlázó szálljon vízre. Tudom, a vitorlázók már tele vannak vággyal, hogy újra versenyezhessenek. Azon vagyunk, hogy a legnagyobb ünnepünket, a Kékszalagot idén a parti rendezvényekkel együtt tarthassuk meg – fogalmazott Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke.

  • Képgaléria

Kontrát Károly államtitkár hangsúlyozta: az ország nemzeti kincsének számító Balaton és persze Balatonfüred felkészült a vitorlázók és a turisták fogadására.

Holzhauser András, az MVSZ főtitkára kérdésünkre elmondta: abban bíznak, hogy a kormány enyhíti a jelenleg érvényben lévő, augusztus 15-ig szóló korlátozásokat, és két hónap múlva a parti programokkal együtt rendezhetik meg a Kékszalag versenyt.
– Természetesen mindenre felkészültünk, az aktuális egészségügyi szabályokhoz igazítva rendezzük majd meg a Kékszalagot. A teljes szezonban 192 versenyt bonyolítunk le, ami azt jelenti, szinte egyetlen viadal sem marad el idén, csak esetenként más időpontban rendezzük meg őket – tette hozzá a szövetség főtitkára.

A beszédek után a szezont hivatalosan is megnyitották.
Az első balatoni vitorlabontót 1935. június 9-én rendezték. Az ünnepségnek is fontos szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Azóta mindössze három alkalommal, 1942-45 között, a háborús viszonyok miatt maradt el az ünnepség, ezért is tartotta fontosnak a Magyar Vitorlás Szövetség, hogy a több hónapos pandémia után idén is megrendezzék a vitorlabontót.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart