A koronavírus-járvány miatt néhány hetet csúszott ugyan a megmérettetés, de így is nagy érdeklődés kísérte az évek óta hagyományos eseményt. A négytagú zsűri végigjárta a benevezett fagylaltozókat, és több tényezőt is figyelembe véve hozták meg a döntésüket. A fagylaltok ízét, illatát, állagát, színét vették elsősorban figyelembe, de fontos volt a dekoráció és a praktikum is.
Az idei megmérettetésre több új fagylaltozó is jelentkezett, a zsűri értékelése szerint a kezdeményezés elérte a célját, hiszen egyre több minőségi és helyi alapanyagokból készült kézműves fagylaltot kínálnak a balatoni fagylaltozókban. Sőt, ma már fagylaltturizmus is létezik, sokan csak egy jó fagyiért utaznak el egy-egy helyre.
Levendulás kajszibarack elnevezésű fagylaltjával Márton Sándor a Bagaméri fagylaltozó tulajdonosa már másodszor nyerte meg a versenyt, két évvel ezelőtt az Anna-báli csemegével lett első.
– Különleges ízkombinációt kerestem, ami mégis természetes, letisztult ízű fagylaltot ad. Sokat kísérleteztem. Kajszibarackból készítettem eddig is fagyit, de ehhez még hozzáadtam a levendulát, ami ráadásul a barackkal együtt, jellegzetes itt a Balaton-felvidéken. Nagy öröm, hogy másodszor is megkaptam a díjat, úgy látszik az eredeti alapanyagokból készülő, kézműves fagylaltok egyre népszerűbbek. Nincs a fagylaltkészítésben nagy titok, csupán az aromák helyett igazi gyümölcsökkel kell dolgozni, kevés cukorral, figyelni kell, hogy jó legyen a textúrája és mutasson is. Nekem ez a szenvedélyem – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Márton Sándor, akitől megtudtuk: a díjnyertes fagyi természetesen minden nap ott lesz a fagylaltozó kínálatában.
Márton Sándor idén az év balatonfüredi turisztikai vállalkozója szakmai díjat is átvehette. Beszélgetésünk a szakma szeretetéről, a fagylaltokról itt.
A fagylaltozók versenyében különdíjat nyert a balatonszemesi Margaréta fagyizó ZabSzemes édessége, a veszprémi Völgy fagyizó Tök Jó Fagyi nevű sós, tökmagos, vaníliás variációja, valamint a balatonboglári Tejvirág fagyizó Balaton forró csókja fantázianevű fagylaltja.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben