– Ez lesz az első próbatételünk, az első saját programunk. Reményeim szerint nemcsak kiváló, díjazott filmeket láthat majd a közönség, hanem a filmpiknik által elkezdődhet a közösségteremtés is, ami az egyik legkomolyabb célunk. Fontos, hogy a megyeszékhely mellett az egész régió számára tudjunk programokat kínálni, megszólítani a helyi közösségeket, Balatonfüred ideális helyszíne lesz a vetítéseknek – mondta Navracsics Tibor, az EKF program miniszteri biztosa a Veszprémben tartott tájékoztatóján.
A Veszprém-Balaton Filmpikniket szeptember 3-5. között rendezik meg. Mint arról korábban már írtunk, a szervezők a Filmpiknikre nem pusztán mozgóképes eseményként tekintenek, a vetítések mellett rengeteg kísérőprogram, többek között zenei és gasztro rendezvény várja majd az érdeklődőket.
Balatonfüreden a Tagore sétányon és a Vaszary Villa kertjében lesznek vetítések, a Blaha Lujza utcában pedig az esemény részeként jazz koncertet hallgathat a közönség.
Több meglévő, évek óta sikeres és népszerű rendezvényt is támogat az EKF programja. Ezek közé tartozik a nemzetközi szinten is ismert Salvatore Quasimodo Költőverseny, amely idén a költészet és az irodalmi rövid műfajok fesztiválja lesz. Erről bővebben itt.
Az EKF program támogatja a Veszprémi Utcazene Fesztivált (augusztus 26-29.) a Rozé, Rizling, Jazz Napokat (augusztus 16-23.) amelyen a füredi borvidék borászai is kitelepülnek, és az összművészeti Kőfesztet (augusztus 27-29.)
Ősszel a komolyzenei Auer Lipót Nemzetközi Zenei Fesztivál (augusztus 13-16.), A Tánc Fesztiválja (szeptember 6-10.), és a már említett Salvatore Quasimodo Költőfesztivál (szeptember 18-20.) valósulhat meg a program támogatásával, de lesz Music Hungary Konferencia is (november 9-10.), ami a hazai zeneipar legjavát hozza Veszprémbe.








Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben