Segítettek a járvány legyőzésében
Megköszönte a város a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott önzetlen segítségét és támogatását mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban nagyban hozzájárultak a vírus elleni eredményes fellépéshez. Az elismerő okleveleket magánszemélyek, civil szervezetek képviselői illetve önkormányzati intézmények munkatársai vehették át.
– Magyarország egyelőre jól áll a vírus kezelésében, ebben a saját sikerünk is benne van. Mindvégig igyekeztünk itt a városban a helyén kezelni a vírushelyzetet, nem dimenzionáltuk túl a gondokat, de mindent megtettünk a megfelelő védekezés érdekében. Sokan és sokat tettek ezért. A szociális központ, a rendelőintézet, az iskolák, óvodák, a rendőrség, a Probio a legjobb tudása szerint végezte a munkáját, de önkéntesek és civil szervezetek is sokat segítettek, magánszemélyek tettek felajánlásokat – mondta Bóka István polgármester, aki kiemelte: Balatonfüred jó helyzetben van, a körülményekhez képest zökkenőmentesen újraindult az élet a városban, amit a civil és intézményi összefogás tett lehetővé.
Az önkormányzati hivatalban rendezett ünnepségen a jelenlévőknek a polgármester átadta az elismerő okleveleket és a város kitűzőit.
Hozzászólások lezárva.