Az Ifjú Szivek hegedűse nyerte a Prímásversenyt
A hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök mérték össze tudásukat a Kárpát-medencei Prímásversenyen. A nyilvános színpadi megmérettetést Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása nyerte.
A versenyre az ország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok. Minden prímásnak három produkciót – két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat – kellett előadnia. A kötelező versenyszámokban Szék illetve Gömör népzenéjéből, – azon belül egy-egy emblematikus prímás játéka alapján – kellett muzsikálniuk.
A nyertesekről a Dr. Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta összetételű szakmai zsűri döntött.
A győztes prímás Király Miklós lett, aki idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása. Nyereménye egymillió forint, emellett felléphet a jövő évi Anna-bálon.
Második helyen Cseszák Zsombor, a Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója végzett, pénzjutalma ötszázezer forint. A harmadik helyezést pedig Boda Gellért Junior Prima díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el, ő háromszázezer forinttal gazdagodott.
A prímásverseny zárásaként szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet rendeztek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Itt felléptek többek között a prímásverseny díjazottjai, Agócs Gergely, Sőregi Anna, Maier Cseperke, Balogh Melinda, a 2019-es prímásverseny győztesei, Tohmán Ferenc és Bangó János, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.
Hozzászólások lezárva.