Oldal kiválasztása

Elhunyt Bradanovits Barnabás

Szerző: | 2020-09-17.

Tragikus hirtelenséggel, hatvanéves korában elhunyt Bradanovits Barnabás, a balatonfüredi kézilabdázás ikonikus alakja.

Az 1960-ban született Bradanovits Barnabás sportolói pályafutását dobóatlétaként kezdte, súlylökőként magyar válogatott volt. Később áttért a kézilabdára és a 90-es évek elején – Balatonfüredre települése után – azonnal bekapcsolódott a város kézilabda életébe. A Balatonfüredi SC beállósa volt.

Nem csak nagyszerű játékosa, hanem csapatkapitánya és egyben szponzora volt a Balatonfüredi SC 1995/1996-os NB II-es bajnokcsapatának. 96-ban vezérletével alakult meg a Balatonfüredi Kézilabda Club, amelynek másfél évtizeden át volt alapító elnöke és önzetlen anyagi támogatója. Irányításával vált NB I-es gárdává, majd stabil első osztályú együttessé a füredi férfi kézilabda csapat. Az elnöki posztról történő lemondását követően is tagja maradt a BKSE elnökségének és haláláig nem csak szaktudásával, hanem anyagilag is segítette az egyre sikeresebb egyesületet.
2010-ben vehette át a Balatonfüred Sportjéárt kitüntetést.

Balatonfüreden nem csak mint sportember, hanem mint vállalkozó is közismert volt, a város több pontján húsboltot, közértet üzemeltetett. Üzletemberként is mindig a szíve vezette, tisztessége, nagylelkűsége jól ismert volt.
Tragikus halála minden sportbarátot mélyen megdöbbentett. Kiváló sportoló, sportvezető és áldott jó ember, így emlékezik rá mindenki, aki ismerte őt.

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart