Oldal kiválasztása

Elhunyt Szőcs Géza

Szerző: | 2020-11-06.

Hatvanhét éves korában meghalt Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke. A József Attila- és Kossuth-díjas költő erősen kötődött Balatonfüredhez, szeptemberben még részt vett a Quasimodo Költőversenyen.

Szőcs Géza 2012 óta volt kulturális főtanácsadó Orbán Viktor mellett. Október végén került kórházba koronavírussal, intenzív osztályon ápolták, november 5-én hunyt el.

Balatonfüred kulturális életében jelentős szerepet vállalt, érzelmileg is erősen kötődött a városhoz. A Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke volt, fővédnöke több kulturális eseménynek, utoljára szeptemberben járt a városban, akkor felavatta Faludy György emléktábláját és kerekasztal beszélgetést vezetett Trianonról.

Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, politikus 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar-orosz szakon 1978-ban. A nyolcvanas évek elején Erdélyben szamizdat lapot szerkesztett, ezért a Securitate többször is letartóztatta és bántalmazta.

Dolgozott újságíróként Genfben és a Szabad Európa Rádió budapesti irodájában, majd a Magyar Naplónál. A romániai rendszerváltás után, 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra; itt politikai szerepet is vállalt újságírói és szerkesztői munkái mellett. 1990 és 1991 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, majd politikai alelnöke volt, de amikor a Markó Béla-vonal kerekedett felül az RMDSZ-ben, ő kiszállt.

A kilencvenes évek közepe óta saját kiadóját, az Erdélyi Híradót vezette. 2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, majd 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett.
Nevéhez fűződik a Janus Pannonius-díj megalapítása is, amit 2012-ben egyfajta költői Nobel-díjnak szánt, a díjazottat többször itt Balatonfüreden jelentették be először. 2011-től a Magyar PEN Club elnöke.

1986-ban Graves-díjjal, 1993-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1993-ban megkapta a Bethlen Gábor-díjat, 2006-ban a Magyar Művészetért Díjat, 2009-ben a bécsi Európai Akadémia nagydíját, 2011-ben a Giacomo Leopardi-díjat. A Kossuth-díjat 2015-ben kapta meg.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Űrkongresszus

2025-11-12. 09.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Előadások, faültetés.

IV. Runpunch

2025-11-09. 07.00 Kisfaludy Galéria

Családi futóverseny.

Márton-nap

2025-11-08. 17.00 Arácsi Népház

Újbor ceremónia.

Ellopott gyermekkor

2025-11-08. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Bibók Bea előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

Elhunyt Erdei László

Elhunyt Erdei László az egykori Balatonfüredi Szolgáltató Ipartestület alelnöke.

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

ami sok, az sok!!!

2025.10.25.

Tudna valaki értelmes választ adni, hogy mi folyik már több mint egy éve a Köztársaság lakótelep környékén? Legalább négyszer ásták…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart