A program célja a dolgozók egészségének védelme, a járvány terjedésének lassítása. A részvétel önkéntes, azonban az önkormányzat arra kéri az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy részt vesznek a tesztelésen.
A múlt héten a nevelőtestületekben jelentkező koronavírusos tünetek miatt be kellett zárni a Kiserdei Óvodát, a lakótelepi óvodát és a városi bölcsődét, a Radnóti Miklós Általános Iskolában pedig digitális oktatásra álltak át. November 23-án, hétfőtől mindegyik intézményben újra a megszokott rend szerint zajlik az oktatás.
– El tudtuk kezdeni a hagyományos tanítást, a diákok újra iskolába járnak. A kötelező karantén miatt még néhányan otthon tartózkodnak, de ez már nem akadályozza a tanítás menetét. Várjuk mi is a teszteléseket, remélem tudjuk folytatni a hagyományos tanítást– nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Steierlein István igazgató.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben