Oldal kiválasztása

Szerző: | 2020-11-24.

A foglalkoztatásban jelentkező gondok, kihívások kezelését célzó Balatonfüred-Balatonalmádi közös helyi foglalkoztatási együttműködési projekt, rövid nevén a Paktum két éve fut. Célja, hogy a térségben a munkaadók és a munkavállalók könnyebben egymásra találjanak, így minél többen kerüljenek vissza a munkaerőpiacra.

A Paktum szervezésében október végén külön rendezvény foglalkozott a vállalkozásfejlesztéssel, a céges kommunikációval és a munkaerő megtartással, a közönség soraiba elsősorban helyi vállalkozókat vártak. Hári Lenke Balatonfüred alpolgármestere a rendezvényen úgy fogalmazott:

– Nagy öröm, hogy ma ennek a projektnek a sikeres működéséről számolhatunk be. Mind a balatonfüredi, mind a balatonalmádi járásban magas a Paktum keretében álláshoz jutottak száma, valamint a Paktum keretében a munkaerő piaci programunkban résztvevők száma.

A 2017-ben indult Paktumról pozitív visszajelzések érkeztek, sokan ezen keresztül találták meg új munkahelyüket, mondta a Balatonfüredi Naplónak Gajdos Attila projektmenedzser.

– A Paktum sikeren működik, ezt visszakapjuk a számokból is, ugyanis az előre megtervezett indikátorszámokat már idén őszre majdhogynem elértük. Ezzel párhuzamosan a pénzügyi kifizetések is haladnak, gyakorlatilag 70-75%-on áll a projekt előrehaladása pénzügyileg. Szakmailag ennél magasabb szinten állunk, a tervezett létszámnak a 90%-át elértük. Van olyan munkaadón a rendszerben, aki többször és több alkalmazottat vett fel a Paktumon keresztül. A sikerekben kiemelkedő szerepe van a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak, a Balatonfüredi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának, és a Balatonalmádi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart