Megkezdődött a lakosság klímatudatosságának fejlesztése Balatonfüreden
2019. október 28.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Balatonfüred Város Önkormányzata, mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete (MOKE), mint konzorciumi partner közösen 12,23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodás a klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1-18-2018-00143 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja százszázalékos támogatásával valósul meg. A projekt keretében kidolgozzák Balatonfüred klímastratégiáját, a szemléletformáló rendezvények pedig a lakosság klímatudatosságának erősítését célozzák. |
Balatonfüred klímastratégiájának célja a klímaváltozás okozta kockázatok megelőzése, a hatások mérséklése, az alkalmazkodó-képesség javítása érdekében olyan, a helyi feltételekhez illeszkedő stratégiai dokumentum megalkotása, amely az érintettek széles körének bevonásával meghatározza a legfontosabb beavatkozási pontokat. A klímastratégia kidolgozása az országos klímastratégiai módszertant követve történik és illeszkedik a Somogy Megyei Klímastratégiához.
A klímastratégiai dokumentum megalkotásáért felelős munkacsoport vezetője, dr. Domokos Endre a MOKE elnöke elmondta, hogy a klímastratégiai dokumentum két nagyobb egységből fog állni: a stratégia egy átfogó helyzetértékelés, célmeghatározás lesz 2030-ig, míg az intézkedési terv olyan helyi intézkedések listája, amelyek közül számos akár már a közeljövőben is megvalósulhat. Amint elkészül a dokumentum szakértői változata, az Önkormányzat honlapján elérhető lesz és bárki elmondhatja majd véleményét, hiszen a helyiek tapasztalata, észrevételei és ötletei teszik hitelessé és alkalmassá a stratégiát arra, hogy az annak mentén szervezett cselekvési programok az itt lakók életének jobbítását szolgálják.
A program tervezetten 2021. december 17-ig tart, mely időszakban a klímastratégia elkészítése mellett szemléletformáló akciók keretében tervezik a szervezők a lakosság széles körű tájékoztatását és a témában való jártasságának elmélyítését.
PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ
Kedvezményezett neve:
Konzorciumvezető: Balatonfüred Város Önkormányzata
Konzorciumi Partner: Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete
Projekt címe:
Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz
Szerződött támogatás összege: 12 225 000 Ft
Támogatás mértéke: 100 %
A projekt szakmai tartalma, eredményei:
Kapcsolódva az országos szintű Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához, valamint Veszprém megye Klímastratégiájához, a projekt közvetett célja azoknak a helyi irányvonalaknak a meghatározása, melyekkel az éghajlatváltozás káros hatásai hosszútávon megelőzhetők. A projekt megvalósítása beilleszkedik a város korábbi terveiben szereplő, a fenntarthatóságra vonatkozó irányvonalakhoz is. A helyi klímastratégia létrehozásával, reális jövőkép, célok és intézkedések kialakításával, valamint a felvázolt szemléletformáló tevékenységekkel együtt további cél erősíteni a helyi szereplők (a lakosság, az intézmények, vállalkozások) klímaérzékenységét, vagyis jól működő, újszerű, helyi aktivitással, kezdeményezésekkel javuljon a lakosság, a közszféra, valamint a gazdasági szereplők környezeti érzékenységét. A klímaváltozásra vonatkozó szakpolitikai stratégia céljaihoz következő pontokban járulunk hozzá:
A klímatudatosság és a fenntarthatóság szempontjai megjelennek a társadalmi aktivitás minden szintjén (tervezés, döntéshozatal, végrehajtás).
A helyi szintű kihívások feltárásával konkretizálódnak a cselekvési irányok, a helyi lakosság számára megfoghatóbbá válik a klímaváltozás témaköre.
Az önkormányzat dolgozóinak klíma-kompetenciái javulnak. A megvalósításban a részvétel és a partnerség elve működik, különös tekintettel a helyi média szereplőire. Az oktatási intézményeken keresztül a jövő generációk szemléletének a formálása is megtörténik. A klímastratégia létrehozása Balatonfüred számára alapot teremt a klímatudatos fejlődésre, olyan átfogó elemzésekre építve, amelyekben megjelennek a településre vonatkozó sajátosságok. A stratégiában megjelennek a legfontosabb környezeti kihívások, illetve a helyi szereplők normatív elvárásai is. A helyzetfeltárásra reális jövőkép és megvalósítható célrendszer épül, olyan közérthető intézkedésekkel, amelyekhez a helyi társadalom valamennyi szegmense megtalálja a kapcsolódást.
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.12.17.
Projekt azonosító száma: KEHOP-1.2.1-18-2018-00143
Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz
Sajtóközlemény
2020.09.30.
Balatonfüred Város Önkormányzata, valamint a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a KEHOP-1.2.1-18-2018-00143 azonosítószámú, „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” elnevezésű projektet, aminek keretében 2020. szeptember 30-án workshopot tartottak a balatonfüredi Életmód Klubban. |
A workshop célja, hogy tudatosítsák a lakosságban a klímavédelem és a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás szükségességét. További cél erősíteni a helyi szereplők (a lakosság, az intézmények, vállalkozások) klímaérzékenységét, vagyis jól működő, újszerű, helyi aktivitással, kezdeményezésekkel javítani a lakosság, a közszféra, valamint a gazdasági szereplők környezeti érzékenységét.
Az Arácson megtartott rendezvényen főként szépkorúak vettek részt és ők fogalmazták meg a környék klímavédelmével kapcsolatos tapasztalatokat, felmerülő gondokat, pozitív tapasztalatokat, illetve lehetőségeket pl. napkollektorok telepítése családi házakra.
Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete mint konzorciumi partner közösen 12 millió 230 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1. azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja száz százalékos támogatásával valósul meg.
Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz
2020. október 08.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete mint konzorciumi partner közösen 12 millió 230 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1. azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja száz százalékos támogatásával valósult meg. A projekt keretében workshop-ot tartottak október 8-án Balatonfüreden. |
A klímaváltozással kapcsolatos workshop-ra hívták a helyi vállalkozókat, a turizmusban érdekelteket, a civil egyesületeket, a képviselőket a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete és Balatonfüred Város Önkormányzata szervezésében 2020. október 8-án Balatonfüreden azzal a céllal, hogy tudatosítsák a lakosságban a klímavédelem és a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás szükségességét. További cél erősíteni a helyi szereplők (a lakosság, az intézmények, vállalkozások) klímaérzékenységét, vagyis jól működő, újszerű, helyi aktivitással, kezdeményezésekkel javítani a lakosság, a közszféra, valamint a gazdasági szereplők környezeti érzékenységét.
A projekt egyik állomása volt a Kisfaludy Galériában szervezett workshop, ahol dr. Tóth Nagy Georgina környezetvédelmi mérnök, a Pannon Egyetem kutatója számolt be arról a készülő helyi klímastratégiáról, amelynek szempontjairól, megállapításairól egy kerekasztal beszélgetésen folytatódott tovább a vita.
„A szemléletformálás lenne a legfontosabb, amit óvodáskortól kell elkezdeni, mert a klímaváltozást csak akkor tudjuk enyhíteni, ha már kiskortól fogva tudatosítjuk ezt az emberekben. Mert ha a szemlélet megvan, akkor sokkal könnyebb lesz egy alkalmazkodási intézkedést vagy egy szén-dioxid kibocsátás csökkentést elfogadtatni a lakossággal. Elsőként azonban mindenkinek a saját háza táján kell rendet tenni, a felhasználás, a használat csökkentésével, a megújuló energiaforrások, napelemek, háztartási szélerőművek előtérbe helyezésével, a hulladék csökkentésével. Fontos szem előtt tartanunk a természeti értékek megőrzését – ami a Balatonnál nagyon fontos része a gazdaságnak az a borászat, a bortermelés – fel kell készíteni a gazdákat arra, hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez – emelte ki a környezetmérnök.
A borászok már tapasztalják a klímaváltozás hatásait. Újabb fajtákat kell választaniuk, az ültetvények zöld takarása, sok esetben a szőlősorok füvesítése és a nagyobb zöld lomb meghagyása a tőkéken is ismert. „Szeptember helyett már augusztusban szüretelünk. A szőlőfajták több hőt kapnak, hamarabb cukrosodnak, viszont elveszítik a savtartalmukat a koraérésűek, ezekből már elegáns, harmonikus borok nem készíthetők, ezért aki időben fajtát vált, biztosan előnyt fog élvezni. A Gyukli Pincészetnél ezért telepítettünk olyan új innovatív, a gombás betegségeknek ellenálló szőlőfajtákat, amelyekkel a klímaváltozás kihívására is választ tudunk adni” – tette hozzá Gyukli Krisztián.” Az aszály a régebbi telepítésű szőlőkben nem okoz kárt, olyan mélyen van a szőlő gyökere, de az új ültetvényeknél kihívást jelent, hogy amikor hat-hét hétig nem esik az eső, bizony öntözni kell a szőlőket, aminek olyan magas a költsége, hogy pályázati támogatás nélkül ezt nem tudják megoldani a gazdák.”
Feltűnő a széljárás változása is a városban, és egyre inkább mediterrán jellegű lesz az éghajlat – érzik ezt a vitorlázásban, a turizmusban érdekeltek is. „Füred hagyományosan az észak, észak-nyugati széljárásnak megfelelően van építve, 2012 óta már bizonyítottan eltűnt egy helyben forgó légáramlat az Adria felső csücskénél, aminek az a hatása, hogy egyre növekszik azoknak a napoknak a száma, amikor déli, dél-nyugati széllel érkezik vihar. Heves, hirtelen, nagy kárt okozó viharok ezek. A napos napok száma is nő, a Balaton vízszintje egy-egy szezonban 30-50 centimétert is változik, és a széljárás miatt a két medence közötti vízszint kilengés is elérheti a 40-50 centit. Turisztikai szempontból pozitív, hogy szinte mediterránná kezd válni az éghajlat, de ez a fenntarthatóság szempontjából a maihoz képest más kihívást jelent majd, a hőség, a meleg következtében más igények fogalmazódnak meg” – foglalta össze Böröcz István a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezetője, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke.
A kerekasztal beszélgetésen elhangzott, hogy a balatonfüredi beruházások mindig megfeleltek a környezetvédelmi elvárásoknak, szigetelték a lakótelep házait, napelemek kerültek a középületekre, elkezdődik a biomassza alapú erőmű építése, ugyanakkor szükség lenne a klímaváltozással kapcsolatos újabb döntésekre, adott esetben újabb keretrendszerre is.
Ahhoz, hogy „zöld város” legyen Füred, olyan közmegegyezés kellene, ami jobban támogatná a klímavédő vállalkozásokat, és szankcionálná a nem eszerint működőket. Ugyanakkor a helyi vállalkozók kevéssé esélyesek az úgynevezett zöld pályázatokon, mivel a város kiemelten fejlett körzetnek számít országosan, fogalmazták meg többen a workshop-on.
A városnak a meglévő klíma akciótervét (Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv, Sustainable Energy and Climate Action Plan SECAP) kétévente felül kell vizsgálnia, az új klímastratégiát pedig a képviselő-testületnek kell majd elfogadnia. A helyi klíma stratégia azért is fontos, mert a következő hétéves uniós gazdasági ciklusban a támogatások egyharmadát a klímaváltozás enyhítésére szánják a döntéshozók, hangzott el a Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása a klímaváltozáshoz című projekt keretében tartott workshop-on.
Képgaléria
Klíma Pont Balatonfüreden
2020. október 10.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete mint konzorciumi partner közösen 12 millió 230 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1. azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja száz százalékos támogatásával valósult meg. A projekt keretében figyelemfelhívó akciót tartottak október 10-én a Klíma Ponton Balatonfüreden. |
A klímaváltozás, ha tudomást veszünk róla, ha nem, mindannyiunkat érint. Jól tükröződött ez azon a kitelepülésen, amit a lakossági szemléletformálás jegyében szerveztek a Füredi Szüreten. Az úgynevezett Klíma Ponton sok érdeklődő volt, fiatalok és idősek is kitöltötték a klímatudatosságra rákérdező kérdőíveket. A rendezvényen lehetőség nyílt a környezettudatos értékek ismertetésére, a teleülés környezeti helyzetképének bemutatására és a kiemelten kezelt témakörök (borászat, turizmus) klímaváltozással kapcsolatos problémáinak megismertetésére a lakosság széles körében.
„Érdeklődnek az emberek, mert a létünkről van szó, és úgy gondolják, hogy mindannyian tudunk mit tenni – fogalmazta meg dr. Fegyveres Fiskál Gábor klíma szakértő, miközben a kérdőíveket osztotta szét a Tagore sétányon felállított sátorban, amelyet a Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése –alkalmazkodása a klímaváltozáshoz című projekt keretében létesítettek Balatonfüreden.
Balatonfüred is kitett a klímaváltozásnak. A veszélyek között szerepel a rendezvények nagy száma, a turizmussal járó környezetszennyezés, a Balaton sérülékenysége.
A klíma ponton feltett kérdések között szerepelt az is, hogy hány állatfaj él mai ismereteink szerint a Balatonban és közvetlen környezetében? A jó választ, mi szerint 1360, kevesen tudják, de sokan remélik, hogy megmarad ez a nagy szám a következő évtizedek alatt is.
Meglepődhetünk a Föld édesvízkészletének a csekély mennyiségén is, arra a kérdésre ugyanis, hogy hány százaléka a vízkészletnek az édesvíz, a csupán 3 százalék a jó válasz.
A klímakérdőívet kitöltők között óránként ajándékokat sorsoltak ki, és lehetőség volt az ökolábnyom kiszámítására is a balatonfüredi Klíma Ponton.
Képgaléria:
Lakossági véleményeket várnak a balatonfüredi klímastratégiához
2021.10.07.
Sajtóközlemény
A rendelkezésre álló információk és eddig elérhető vélemények alapján elkészült a balatonfüredi klímastratégia úgynevezett egyeztetési változata, amelyet az önkormányzat által megbízott szakértők állítottak össze. Ehhez a szakértői változathoz várják a lakosság, a civil szervezetek és minden érdeklődő véleményét 2021. október 22-ig. |
Mint ismeretes, Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete (MOKE) mint konzorciumi partner közösen 12,23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodás a klímaváltozáshoz” című projekt támogatására.
A KEHOP-1.2.1-18-2018-00143 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja százszázalékos támogatásával valósul meg. A projekt keretében kidolgozásra kerül Balatonfüred klímastratégiája, a szemléletformáló rendezvények pedig a lakosság klímatudatosságának erősítését célozzák.
A pályázat keretében készülő klímastratégai dokumentum és intézkedési terv egyeztetési változata a www.balatonfured.hu oldalról valamint a honlap facebook oldaláról tölthető le és véleményezhető.
A balatonfüredi klímastratégia megalkotásának célja, a klímaváltozás okozta kockázatok megelőzése, a hatások mérséklése, az alkalmazkodó-képesség javítása érdekében olyan, a helyi feltételekhez illeszkedő stratégiai dokumentum megalkotása, amely az érintettek széles körének bevonásával meghatározza a legfontosabb beavatkozási pontokat.
A stratégia egy átfogó helyzetértékelés, célmeghatározás és terv a következő 20-30 évre, míg az intézkedési terv olyan helyi, városrészi, intézményi, szomszédsági intézkedések listája, amelyek közül számos lépés már a közeljövőben is megvalósulhat. Ezek véleményezésére nyílik most lehetősége a város lakosságának. 2021. október 22-ig várják a tervezettel kapcsolatban a szövegszerű javaslatokat, a mindennapi életből vett észrevételeket és ötleteket, legyen szó akár növények ültetéséről, a gépjárműforgalom csillapításáról, füstölgő kéményekről vagy hulladékgyűjtéssel kapcsolatos meglátásokról.
Minden vélemény számít!
A hozzászólásokat elektronikusan a nagy.georgina@moke.hu e-mail címen várják. A klímastratégia végleges anyagáról a balatonfüredi képviselő-testület dönt majd.
Kérjük, segítsék a szakemberek munkáját véleményükkel, hiszen a klímastratégia Önökkel és Önökért készül!
Balatonfüred Klímastratégiája itt olvasható
Klímaváltozás testközelből – FOTÓPÁLYÁZAT általános és középsikolás diákok részére
Adatlap a klíma pályázathoz pdf
Adatlap a klíma pályázathoz word
Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz
Interaktív ismeretterjesztő kiállítás
2021/11/24
Sajtóközlemény
Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete mint konzorciumi partner közösen 12,23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1. azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja száz százalékos támogatásával valósult meg. A projekt keretében megvalósult egy interaktív ismeretterjesztő kiállítás is. |
A tizenkét tablóból álló interaktív kiállítást a projektben konzorciumi partnerként résztvevő Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete készítette el, amit elsőként a Bodorka Vízivilág Látogatóközpontban mutattak be Balatonfüreden.
A kiállítás az ENSZ által 2015-ben elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél, az Agenda 2030
dokumentum keretrendszerének az ismertetésével kezdődik, majd bemutatja Magyarország fejlődési céljait is. Az Agenda 2030-ban megfogalmazottak a Föld környezeti rendszerének megóvására vázolnak fel elképzeléseket. A kiállítás tematikája eljut a Föld napja mozgalomtól kezdve, a vízlábnyom, az ökolábnyom, az élő bolygó jelentés, a klímaváltozás, a mitigáció (enyhítés) és adaptáció (alkalmazkodás) kérdésein át egészen a biodiverzitás témájáig. A tablók természetesen bemutatják a balatonfüredi klímastratégia adatait is.
A tablókon a szakemberek a Központi Statisztikai Hivatal és az Élő Bolygó Jelentés legfrissebb környezetvédelmi adatait tüntették fel, illetve a fenntartható fejlődési célok aktuális indikátorait: azokat a mutatókat, amelyekből látni, hogy éppen hol tartunk a célok megvalósításában. Balatonfüred esetében is az aktuális adatok láthatók az ismeretterjesztő kiállításon, amely vándorkiállításként működik majd, hiszen a projekt célja, hogy minél több emberhez eljussanak ezek az információk, és minél többen váljanak klímatudatossá.
A tablókon ún. QR kódokat is elhelyeztek a kiállítók, és ha ezekre egy okostelefon segítségével rákattintanak az érdeklődők, akkor egy további tartalomhoz: kvízhez, videóhoz, könyvhöz juthatnak el.
Elkészült Balatonfüred klímastratégiája
Sajtóközlemény
2021/11/24
Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete mint konzorciumi partner közösen 12,23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1. azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja száz százalékos támogatásával valósult meg. A projekt zárókonferenciáját, amelyen bemutatták Balatonfüred Klímastratégiáját, november 24-én tartották a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban. |
A projekt egyik célkitűzése volt Balatonfüred város klímastratégiájának elkészítése, amelyet a záróprojekten be is mutattak a szakemberek, ismertetve a projektben leírt helyzetelemzést, a stratégiai feladatokat és ezek társadalmasítási lehetőségeit.
Dr. Domokos Endre egyetemi docens, a projektben résztvevő Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesületének elnöke a zárókonferencián a sajtónak elmondta: Balatonfüredet is kihívás elé állítják a klímaváltozással járó extrém időjárási jelenségek. Az aszályos időszakok például a bortermelésben okoznak kockázatot, megnő a hőhullámos napok száma, és egyre több viharra is számíthatunk, jelentős lesz a hirtelen lezúduló csapadékvizek okozta villámárvizek problémája. Megnövekedhet a szúnyogok és egyéb rovarok száma is. Ugyanakkor Balatonfüred adottságai a várost alkalmassá teszik arra, hogy a jövőben a klímaváltozás hatásait kivédje, és egy élhető városként funkcionáljon. Balatonfürednek nagy előnye például a jelentős zöldfelülete, a partmenti sávokon kialakított autómentes területek, amelyek elősegítik azt, hogy a lakosságnak nagyobb rekreációs területe legyen. A klímastratégia irányelvei azt mutatják be, hogy mit érdemes tovább fejleszteni, hogy a város még jobban alkalmazkodni tudjon a jövőben várható változásokhoz.
A klímastratégia megvalósítási lehetőségeiről Hári Lenke alpolgármester beszélt, elemezve az eddigi eredményeket: a város minden eddigi beruházásánál is az energiahatékonyságra, a zöldterületek növelésére és újak létrehozására, fásításra törekedett, amelyhez csatlakoztak a civil szervezetek is. Az önkormányzat felelősségteljesen tekint a jövőbe, célja, hogy 2030-ig Balatonfüred élhető, a minőségi turizmus és építészeti-természeti környezetének hagyományait ápoló klímatudatos város legyen.
A projekt támogatásával kialakított klímastratégia egy irányelveket tartalmazó dokumentum. Célja az, hogy meghatározza a fejlődés irányát, amelyet később majd a különböző alkalmazási dokumentumok fognak aktualizálni, hangzott el a Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása a klímaváltozáshoz című projekt zárókonferenciáján.
Már a diákok is klímatudatosak Balatonfüreden
Sajtóközlemény
2021/11/19
Balatonfüred Város Önkormányzata mint konzorciumvezető és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete mint konzorciumi partner közösen 12,23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében a „Balatonfüred lakossági klímatudatosság fejlesztése – alkalmazkodása klímaváltozáshoz” című projekt támogatására. A KEHOP-1.2.1. azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja száz százalékos támogatásával valósult meg. A projekt támogatásával valósult meg az a tanulmányi verseny is, amelyben Balatonfüred középiskolái, a Lóczy Lajos Gimnázium és a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium diákjai vettek részt. |
Az „Alkalmazkodj okosan!” tanulmányi versenyben a Lóczy Lajos Gimnázium 11 osztálya, összesen mintegy háromszáz tanuló vett részt a rendhagyó osztályfőnöki órákon megtartott „klíma órán”, amelyen először egy közel húsz perces kisfilmet néztek meg a diákok. A videóban egy szakember mesélt az iskolások számára is izgalmas és befogadható módon a klímatudatosság fontosságáról. A globális felmelegedéshez kötődő fontos információkon kívül hétköznapi tippeket, ötleteket is megfogalmazott, amelyeket betartva egyéni szinten is sokat tehetnek a diákok a klímaváltozás ütemének csökkentéséért.
A videó után egy rövid tudásfelmérőt töltöttek ki a tanulók, melyet könnyedén megoldottak, ha figyelmesen nézték a kisfilmet. A kérdőív kitöltése után egy másik videós anyagból megtudhatták a helyes válaszokat a feltett kérdésekre, emellett egyéb hasznos ismerethez juthattak a klímatudatosság, környezetvédelem témaköréből. A tudásfelmérőt kitöltő szerencsés tanulók minden osztályban LED-es biciklilámpát nyerhettek.
A Szent Benedek Középiskola és Kollégiumban szintén az osztályfőnöki órákon foglalkoztak a diákok a klímaváltozás témájával a 9. és a 12. évfolyamon. Mivel az iskola kollégiuma egyben a gimnázium kollégiuma is, a nevelőtanárok több csoportnak – azoknak, akiket nem értek el az iskolai órák keretében – vetítették le a klímatudatosság fontosságát bemutató kisfilmet, és beszélték meg közösen a felmerülő kérdéseket saját diákcsoportjaikban.
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben