A Petőfi Sándor utcában, az egykori belügyminisztériumi üdülő területén pályázati forrásból egy 150 férőhelyes idősek otthonát és nyugdíjas otthont tervez kialakítani a város.
A tervek szerint a volt BM üdülő területét térítésmentes vagyonkezelői joggal kapja meg az önkormányzat.
A fejlesztés során az ingatlanon található helyi védett épületet az új funkciónak megfelelően átalakítanák. A helyi jelentőségű természetvédelmi területet, a parkot kertépítészeti koncepció alapján megtartanák illetve megújítanák. A tervek szerint az ingatlanon két új épületegyüttest is kialakítanának, ezekben kapna helyet az új nyugdíjas otthon. A negyven apartmanhoz, az idősek otthona épületének homlokzati kialakításához hasonlóan, erkélyek és teraszok kapcsolódnának.
– Az összegből a terveket, a közbeszerzés költségeit, a részletes megvalósítási tanulmányt és az előkészítési költségeket tudjuk finanszírozni. A cél az, hogy mielőbb konkrét tervekkel és beruházási költségvetéssel rendelkezzünk, amivel aztán igényelhetjük az állam támogatását az idősotthon megépítéséhez – mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere.
A közel két hektáros területen jelenleg egy főépület és hat kisebb egyéb épület található. A fő épület egy jellegzetes megjelenésű, lapostetős, többszintes helyi védelem alatt álló üdülő épület.







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben