Oldal kiválasztása

Együttműködés Veszprémmel

Szerző: | 2021-01-22.

Balatonfüred együttműködési megállapodást kötött Veszprémmel az Európa kulturális fővárosa 2023. program keretében – jelentették be a Magyar kultúra napja alkalmából. Több mint hatvan településsel kötöttünk együttműködési megállapodást, de Balatonfüred volt az első és a legaktívabb partnerünk ebben – mondta a füredi sajtótájékoztatón Navracsics Tibor kormánybiztos.

– Balatonfüreddel nem új a kapcsolatunk, a két városnak számos kapcsolódási pontja van, de a mai együttműködés is korábbra nyúlik vissza. A tavalyi évben már közösen rendeztük meg az általunk nagyon fontosnak tartott Filmpikniket, amit szeretnénk a jövőben is folytatni, sőt, ígéretes tárgyalásaink vannak arról, hogy a magyar Filmszemlét is idehozzuk a térségbe, ezzel Veszprém-Balatonfüred-Balatonalmádi a magyar filmművészet egyik központja lehetne – vélekedett Navracsics Tibor.

A sajtótájékoztatón Bóka István Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, az együttműködés célja, hogy kulturális téren még meghatározóbbá váljon a város. Irodalmi, filmes valamint képzőművészeti programok szervezése és azokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések várhatók Füreden, szabadtéri mozi, modern képtár és kiállítóhely létesítése szerepel a tervek között.
– Mindenképpen hosszútávon is fenntartható programokban és fejlesztésekben gondolkodunk – mondta Bóka István, akivel a várható fejlesztésekről szóló beszélgetésünk itt olvasható.

Navracsics Tibor, a balatonfured.hu kérdésére elmondta: váratlan helyzet, hogy 2023-ban Veszprémnek a koronavírus miatt Temesvárral és a görög Elefsina várossal kell osztoznia az Európa kulturális fővárosa címen, hiszen az eredetileg 2021-ben sorra kerülő két település halasztást kért.
– Már jeleztük a két városnak az együttműködési szándékunkat. Temesvár és Veszprém furcsa módon bár közel ezer évig azonos politikai alakulathoz tartozott, de nem tudom, hogy a történelemben valaha volt-e kapcsolat a két város között. Most ezt végre meg tudjuk teremteni. Mindig jó új kapcsolatokat létesíteni, ez színesítheti a kínálatunkat. Én nagyon bízom benne, hogy Veszprémnek nem kell halasztást kérnie, felkészültünk, 99 százalékos biztonsággal mondhatom, hogy ha a járványhelyzet elhúzódik is, 2023-ban készen állunk majd a rendezvényekre. Az infrastrukturális fejlesztésekért jobban aggódom, de sok olyan programunk van, amelyek a fejlesztések nélkül is megvalósíthatók – mondta Navracsics Tibor kormánybiztos.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart