A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) első teljes évét zárta 2020 decemberében, a szálláshely-szolgáltatói piac digitalizálásának eredményeként pontos és naprakész adatokkal rendelkezünk a hazai szálláshelyekről – írta tájékoztatójában a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Az NTAK működésének első 12 hónapja egybeesett a turizmus történetének legnehezebb évével, a rendszer ugyanakkor segítette a turisztikai ágazat válságkezelését, hiszen pontosan tudták követni a tavaszi drámai visszaesést, majd a nyári kimagasló teljesítményt.
Jelenleg Magyarországon 38 ezer szálláshely működik, adataik alapján kiderül: a belföldi vendégek száma 2020-ban az előző évi 73 százalékát, a külföldi vendégek száma a 2019. évi érték 22 százalékát tette ki.
Míg vidéken a belföldi vendégek voltak abszolút többségben, 87 százalékban, Budapesten a külföldiek vezettek, a vendégek 68 százalékát tették ki a teljes évet nézve. A főszezon legnagyobb nyertesei a magánszálláshelyek voltak, a belföld lett az új külföld.
A Balaton térsége volt a legnépszerűbb
A Balaton környéke volt a legnépszerűbb úti cél az év szinte minden hónapjában az ott eltöltött vendégéjszakák száma alapján. 2020-ban a vidéki szálláshelyeken 6,8 millió vendég szállt meg, akik 18,9 millió vendégéjszakát töltöttek el. A turisztikai térségek közül a Balaton térsége (27 százalék), a Mátra-Bükk (9 százalék), valamint Debrecen és térsége és a Budapest környéke (6 százalék) voltak a leglátogatottabbak. A belföldi vendégek magasan a legtöbb vendégéjszakát a Balaton térségében töltötték el.
2020-ban a közel 23 millió vendégéjszaka 37 százaléka a leglátogatottabb 10 településen realizálódott. A teljes évet tekintve a fővárost Siófok, Hajdúszoboszló, Balatonfüred és Hévíz követte. A TOP 10 településben ezek mellett helyet kapott Zalakaros, Eger, Gyula, Debrecen és Bük.
A nyári főszezonban, júliusban és augusztusban az ország összes szálláshelyén realizált vendégéjszaka szám 41 százalékát a Balaton térségi szálláshelyeken töltötték el a vendégek.
A térség szálláshelyeire tavaly 2 millió vendég érkezett, akik 6,2 millió vendégéjszakát töltöttek el. A vendégéjszakák 44 százaléka egyéb és magánszálláshelyeken, míg 37 százaléka szállodákban, további 10 százaléka kempingekben történt.
A járvány hatása
A tájékoztató szerint tavaly márciusig úgy tűnt, 2020 lesz a legjobb év a magyar turizmus történetében, a koronavírus-járvány azonban márciustól 60 nap alatt derékba törte a magyar turizmust, és gyakorlatilag a nullára esett vissza a forgalom.
A járvány hatására az utazási szokásokban jelentős változás következett be 2020-ban. Az utazások célja az aktív szabadidős tevékenységre, a fürdőszolgáltatások igénybevételére, illetve a városlátogatásokra irányult. Az úti cél kiválasztása során a saját anyagi helyzet (61 százalék), az úti cél élményígérete (42 százalék), illetve az adott évszak (36 százalék) volt a három leglényegesebb döntéshozatali tényező.
A korlátozások feloldásával nyáron robbanásszerűen indult be a belföldi turizmus: a nyár kezdeti időszakában az emberek 53 százaléka vett részt belföldi utazáson, ez az arány az őszi időszakra 67 százalékra nőtt – jelentették a Századvég Politikai Iskola Alapítvány által végzett felmérésre hivatkozva.
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben