Újabb vasúti fejlesztés a Balaton északi partján

A vasútvonal-villamosítási projekt Balatonfüred és Keszthely között, összesen 105 kilométeren folytatódik, állomások és megállók is megújulnak.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely és ehhez kapcsolódva a Tapolca-Ukk vasútvonal fejlesztésére kiírt tervezői közbeszerzés eredményét – közölte a Magyar Építők.
A projektben a szűk keresztmetszet kiváltásának, a villamosításnak, a felvételi épületek rekonstrukciójának és a központi forgalomirányítás kialakításának az előkészítése történik meg.

A fejlesztés a Szabadbattyán és Keszthely közötti villamosítás második üteme. Az első ütemet a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeren az R-Kord Kft. és a Vasútvill Kft. konzorciuma kivitelezi, ez a legutóbbi hírek szerint idén tavasszal zárul.

A Balatonfüred-Tapolca-Keszthely és az Ukk-Tapolca szakaszokból álló 105 kilométeres vasúti pálya fejlesztés során mintegy 25 állomáson alakítanak ki akadálymentes, magas peronokat, mintegy 11 vasútállomási épületet és 9 utasbeállót is terveznek.

Mint arról korábban már többször írtunk, a több mint száztíz éves vonalszakaszon ötven éve hajtottak végre utoljára jelentősebb korszerűsítést. A pályarekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően az eddigi sebességkorlátozások is megszűnnek, gyorsabb, komfortosabb vonatok közlekednek majd a Balatonnál.

A fejlesztést a vonal leterheltsége is indokolja: a júliusi és augusztusi hétvégeken ellehetetlenül a közlekedés: dugóban állnak az autók, a vonatok leterheltsége is nagy. A felújítás és villamosítás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a Balaton mellé vezényeljék a korszerű, légkondicionált, elővárosi villamos motorvonatokat, amelyek által csökkenhet az eljutási idő a Balatonhoz.

 

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.