Oldal kiválasztása

Szavaztak a szülők: nem akarják az egyházi fenntartású iskolát

Szerző: | 2021-03-19.

Az Eötvös Loránd Általános Iskolába járó diákok szülei a március 19-én, pénteken tartott szavazáson döntő többséggel úgy döntöttek: nem támogatják, hogy az iskola a katolikus egyház fenntartásába kerüljön.

A 408 szavazásra jogosultból végül 244-en jelentek meg az iskolában kihelyezett urnánál, és adták le a voksukat. 205-en szavaztak amellett, hogy maradjon állami fenntartású az iskola, míg 39-en az egyházi fenntartás mellett voksoltak. Így, a szülők döntő többséggel elutasították, hogy az iskola egyházi fenntartásba kerüljön.

A tanintézmény jelenleg állami fenntartásban működik, az iskolai ingatlan tulajdonosa viszont az önkormányzat.
Az iskolának 408 diákja van, így a jogszabályok szerint legalább 205 fenntartóváltás melletti igen szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy a Veszprémi Érsekség átvehesse az intézmény működtetését. A szabályok szerint azok a szülők, akik nem jelentek meg a szavazáson, automatikusan a jelenlegi működési forma megtartása mellett voksolók táborát gyarapították.

Mint arról korábban hírt adtunk, a katolikus egyház a következő tanévtől szerette volna átvenni az Eötvös Loránd Általános Iskola fenntartását, szándékáról jogi nyilatkozatot is tett.

A fenntartóváltást ellenző szülők az önkormányzatnak illetve a tankerületnek is elküldtek egy-egy petíciót, jelezve: szeretnék, hogy állami kézben maradjon az iskola, amennyiben azonban megvalósul a fenntartóváltás, úgy kilátásba helyezték gyermekük iskolaváltását.
Az iskolában tanító pedagógusoknak ugyan csak véleménynyilvánítási joguk van az ügyben, de a napokban állást foglaltak ők is, a tanárok és az iskola dolgozóinak 80 százaléka továbbra is állami fenntartásban szeretné tudni a tanintézményt.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Űrkongresszus

2025-11-12. 09.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Előadások, faültetés.

IV. Runpunch

2025-11-09. 07.00 Kisfaludy Galéria

Családi futóverseny.

Márton-nap

2025-11-08. 17.00 Arácsi Népház

Újbor ceremónia.

Ellopott gyermekkor

2025-11-08. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Bibók Bea előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

Elhunyt Erdei László

Elhunyt Erdei László az egykori Balatonfüredi Szolgáltató Ipartestület alelnöke.

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

ami sok, az sok!!!

2025.10.25.

Tudna valaki értelmes választ adni, hogy mi folyik már több mint egy éve a Köztársaság lakótelep környékén? Legalább négyszer ásták…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart