Oldal kiválasztása

Tour de Hongrie – Útlezárások a városban

Szerző: | 2021-05-11.

Május 13-án, csütörtökön, 13.15 kor rajtol el Balatonfüreden a Tour de Hongrie mezőnye. 132 kerékpáros sorakozik fel a Vitorlás téren, hogy onnan indulva a Zákonyi Ferenc utcán és a 71-es főúton tekerve Tihany felé elhagyja Balatonfüredet. A verseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek a városban.

A kerékpár versenyzők az úttesten a menetirány szerinti jobb oldalon közlekedhetnek rendőri biztosítás mellett. Ezért május 13-án, 13 órától a Zákonyi Ferenc utcában, a Széchenyi úton (71-es főút) és a Tihanyi Műúton a mezőny elhaladásának idejére teljes pályás útlezárás lesz érvényben.

A verseny miatt május 12. 18.00 és május 13. 15.00 óra között tilos lesz a parkolás a Huray utcában illetve az abból nyíló parkolóban. Ebben az időszakban a Zákonyi utca és a Jókai Mór utca is le lesz zárva, csak az ott lakók és a célforgalom hajthat be.

A verseny ideje alatt két helikopter is köröz majd a mezőny felett, ami zajterheléssel jár, mint ahogy a sportversenyeken megszokott hangosítás is.
A szervezők kérik a közlekedők türelmét!

A Május 13-án 13.15-kor kezdődő verseny útvonala:
Balatonfüred – Aszófő – Pécsely – Balatonszőlős – Tótvázsony – Nagyvázsony – Pula – Vigántpetend – Nagyvázsony – Mencshely – Óbudavár – Szentantalfa – Tagyon – Zánka – Köveskál – Káptalantóti – Badacsonytomaj – Badacsony – Hegymagas – Tapolca – Sümeg – Bazsi.
A rendőrség kéri, a járművezetők az adott útvonalon a járműveikkel ne várakozzanak az úttesten.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
Szeptember
  • 03

    16:00 -22:00
    2020.09.03-2020.09.05
    Balaton Mozi
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 04

    17:30 -22:00
    2020.09.04-2020.09.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek, borbemutatók.

  • 04

    20:00 -22:00
    2020.09.04
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés, közönségtalálkozó.

  • 05

    10:00 -12:00
    2020.09.05
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Szakmai beszélgetés a filmről.

  • 05

    19:30 -22:00
    2020.09.05
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Magyar filmdráma vetítése és közönségtalálkozó.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004