A presztízsértékű Balatoni Borok Versenyét idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg június 11-én, Balatonfüreden, az Annabella hotelben, méghozzá megújult köntösben: az esemény ebben az évben friss arculattal, új zsűritagokkal és elnökkel indul útjára a VEB 2023 EKF programnak köszönhetően.
– Mindannyian tudjuk, hogy a Balaton régió borai a világon a legjobbak, de kevés az, hogy mi tudjuk, ezt meg is szeretnénk mutatni a világnak. Az Európa Kulturális Fővárosa program erre kiváló lehetőséget teremt – mondta el Navracsics Tibor, az VEB 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos.
A Balaton borrégiót hat borvidék alkotja: a Balatonfüred-Csopaki, a Balaton-felvidéki, a Badacsonyi, a Nagy-Somlói, a Zalai és a Balatonboglári borvidék. A régiós borversenyen mind a hat borvidék borai képviseltetik magukat széles fajtaválasztékkal.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy évekkel ezelőtt fogalmazták meg az Európa Kulturális Fővárosa program pályázatának terveit és részleteit a Balatoni Szövetség és a Balaton-parti polgármesterek bevonásával. Egyetértés volt abban, hogy Veszprémnek és a Balatonnak közösen kell formálnia a régiót. – Az akkor megálmodott terveket most kezdjük el megvalósítani. Továbbra is azt keressük, ami összeköt bennünket, ami tovább építi a térséget, a közösséget – tette hozzá.
Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: a Balaton borrégiót többek között az teszi különlegessé, hogy a balatoni borászok a hagyományos borkészítési technológiát alkalmazzák és ezt támogatja az Agrárminisztérium is.
A bíráló bizottság elnöke dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, WSET diplomás borszakértő lesz, a bizottságokban pedig a borászokon kívül borászati szakírók és borakadémikusok is részt vesznek majd. Ők lesznek azok, akik kiválasztják a Balaton legjobb fehér, vörös, rozé, desszert és pezsgő-, illetve gyöngyöző borát.
– A Balaton borrégió jelentősége nagyobb, mint gondolnánk, az ilyen kiegyensúlyozott, magas minőségű száraz fehérborokra fel kell hívni a borvilág figyelmét. Ne uniformizált egyenborokat állítsunk elő, hanem mutassuk meg egyediségünket kifogástalan minőségben. Bár kicsik vagyunk a terület szempontjából, de nagyok vagyunk az adottságainkat tekintve – fogalmazott Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus.
A borversenyt szervező Balatoni Szövetség június 1-én és 2-án várja a versenyre szánt bormintákat, amelyeket a szövetség irodájában lehet leadni. A korábbi években átlagosan 150 bort neveztek a versenyre, idén ennél többre számítanak a szervezők.
A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal való együttműködés keretében a Balatoni Borok Versenyén, az ott legjobban szerepelt borok közül választják ki az Európa Kulturális Fővárosa program, valamint Veszprém város borát is az elkövetkező három évben.
Fotó: Veszprém-Balaton Zrt/Kovács Bálint
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.05.07.
Az Árokszőlő úton van egy kiégett utcai lámpa. A szomszéd decemberben már bejelentette, de azóta sem történt meg a javítás.…
Bővebben
M.E.
2025.05.06.
Az aszfaltozás a városban nagyon nehézkesen halad! A 71-es főút Petőfi Sándor utcában, a balatonarácsi vasútállomással szemben! 2 hónapja nem…
Bővebben