A pályázatot a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) tavaly ősszel harmadszor hirdette meg a miniszterelnökség támogatásával – írta az MTI.
A NABE és a Magyar Építész Kamara különdíját a balatonboglári ravatalozó érdemelte ki, a BSZ különdíja a balatonendrédi Kedvesnővér házé, a Magyar Építőművészek különdíja a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házáé lett.
Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára a Keszthely-Fenékpusztán tartott eredményhirdetésen arról beszélt, hogy a követendő példáknak sokkal jobb és maradandóbb a hatása, mint az elrettentő szabályoknak. Kiemelte, hogy a balatoni üdülőövezet nemcsak a 44 tóparti települést jelenti, hanem 180 településből áll.
– Fontos a progresszív építkezni vágyásban, hogy úgy tudjon végbe menni, ahogy a nyugati országok tavainak környékén, kulturáltan és az értékeket megőrizve. Az üdülőrégióban az építészeknek úgy kell értéket teremteniük, hogy az javára és gazdagodására váljon az itt élőknek és az idelátogatóknak is, jó példát mutatva az egész ország számára – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Lombár Gábor, a BSZ elnöke arról beszélt, hogy a Balaton kultúrájának fontos része az építészet, amely esetenként száz évre meghatározza egy-egy terület jellegét, szépségét, ezért is fontos felhívni a figyelmet a követendő példákra.
A pályázatra a Balaton-régió egész területéről lehetett nevezni 2013. január 1. után használatba vett épületekkel. A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése volt. A bírálóbizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett megye építész kamarája, a NABE és a BSZ képviselője kapott helyet. A bizottság elnöke Füleky Zsolt volt.
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben