Már hónapokkal ezelőtt birtokba vehették a látogatók a Zákonyi sétány új parkját. A mélygarázs fölötti, mintegy nyolcezer négyzetméteres placcon galériák (Zsdrál-Art Kortárs Művészeti Galéria, Kiss Ferenc műgyűjtő galériája) vendéglátóhelyek és üzletek nyíltak, a park egy részében pedig telente 900 négyzetméteres műjégpálya is üzemel. A városfejlesztési program részeként megújult a szabadtéri színpad is.
– Egy színvonalas beruházást zárhatunk most le, amely méltó Balatonfüredhez. Füred nem csupán egy fürdőváros, hanem a turisztikai szolgáltató paletta első számú szereplője. A város folyamatosan fejlődik, és mindig vannak új tervek a tovább lépéshez – vélekedett Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, a Kiss Ferenc műgyűjtő működtette, a napokban nyíló galériában rendezett ünnepségen.
Mint arról már korábban írtunk, a Zákonyi utca felső oldalán évtizedek óta egy parkoló várta a Balatonfüredre érkezőket. A parkoló helyére 2017-ben egy 180 férőhelyes, liftes mélygarázs épült, fölötte pedig négy épülettel és parkkal kialakult egy új tér. Ritka, ellipszis alakú, feszített víztükrű, több színben játszó szökőkút is várja a pihenni vágyókat. Az egész tér, ahogy Balatonfüred sétányai is, család-, gyermek-, és kerékpáros-barát kialakítású.
A beruházás teljes összege 1,562 milliárd forint, amelyhez az önkormányzat 579 millió forint önerőt biztosított.
A projekt részeként a Horváth Mihály utcában a Balaton Szabadidő és Konferenciaközpont területén lévő szabadtéri színpad is megújult. Lefedték a nézőteret és a színpadot, a hatszáz férőhelyes nézőtér padjait kényelmes sor- és ülőhelyszámozással ellátott székekre cserélték. Korszerűsítették a fellépők öltözőit, a fejlesztők ügyeltek arra is, hogy a legszebb díszlet, a tihanyi-félsziget látványa a háttérben megmaradjon.
Az ünnepségen fellépett a Virtuózokból is ismert Schwartz Zoltán hegedűművész, és maga a műgyűjtő, Kiss Ferenc is zongorázott.
- Képgaléria
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben